Chapter 10.

Na sziasztok!

Megint itt vagyok, új design, új rész + a szereplők képei újultak. 

Szeretnék gyakrabban hozni részeket, de egyszerűen néha már lelki erőm sincs, hogy írjak...

Na mindegy, most itt van, ezt kell szeretni. Jó olvasást, remélem nem utáltok meg egy rész miatt.:)

xx,

Cece S.T.

Another world, Another Harry

Kikerekedett szemekkel futottam át az üzenetet. Sok dolog villant át az eszemen abban a pillanatban. Mi van, ha anya beszámolt apának erről az egészről? Vagy másképpen, hogy kerülne ide fél órán belül?
- Történt, valami? – kérdezte Harry, miközben mögém lépett, és átkarolta a derekamat, majd a nyakamat kezdte el csókolgatni.
- Apám itt lesz körülbelül… - még be sem fejeztem a mondatot, már abbahagyta az előbbi tevékenységét. Megfordultam. Szembe találtam magam döbbent tekintetével. Valószínűleg mindkettőnk agya ugyanazon kattogott, már szinte hallani lehetett a gondolatmenteit. Biztos vagyok benne, hogy hasonlóak az enyéimmel.
- Pedig reménykedtem benne, hogy folytathatjuk. - nevetett fel, mire beleütöttem a vállába, ami természetesen neki meg se kottyant.
- Perverz! - mosolyodtam el én is.
- Mi, én? Csak egészséges a fantáziám veled kapcsolatban. - mentegetőzött, majd közelebb lépett, és kezeit a csípőmre rakta, ezáltal közelebb húzott magához. - Nem lehetne, még egy kicsit folytatni? - dörmögte a fülembe, majd a nyakamon egy olyan pontot kezdett el szívni, amitől hirtelen nem tudtam értelmes választ adni. Csak akkor sikerült rászánnom magam, mikor abbahagyta, és a szemeimbe nézett, válaszra várva.
- Jó, de akkor gyorsan! - engedtem. Kezeimet a vállára csúsztattam, és most én húztam magamhoz egy csókra. Elfordította a fejét, hogy mélyítse, és így nyelve utat tört a számba. Nagyszerűen csókol!
Kezei csípőmről a fenekemre terelődtek, amiket meg is markolt, ezzel nyögésre késztetve engem. Közben az inggombjaival bajlódtam. Sikerült leszenvedni róla, ami felfedte előttem tökéletes felsőtestét. Legalábbis, számomra tökéletes. A legközelebbi falhoz tolt, amibe sikeresen bevágtam a hátam, ezt egy mélyről jövő nyögéssel nyugtáztam.
- Egy faltól hangosabban nyögsz, mint tőlem? Szép! - nevetett fel, majd olyan közel jött hozzám, amennyire csak tudott.
- Húsz perc! - suttogtam a fülébe. Mintha ezek valami varázsszavakat lettek volna, azonnal az övéhez kapott, majd a másik pillanatban, már a fém a padlón csattant. Közben, hogy megkönnyítsem a dolgát, ruhám alól lehúztam a fehér neműmet, nagy nehezen, hiszen elég közel álltunk egymáshoz.
- Szedsz...? - még be sem fejezte a mondatot, de nem is kellett, hisz tudtam mit akarna kérdezni. Magamhoz húztam egy újabb csókért. Ezt sosem lehet megunni. Közben, amíg én a ruhámat tűrtem feljebb, ő a bokszerjét húzta le, ami felfedte igencsak kemény férfiasságát.
- Akkor átfogalmazom. Mehet? - kérdezte. Vagyis, inkább kijelentette. Hallani lehetett a türelmetlenséget a hangjában. Csak bólintottam, majd hatalmas kezeivel felemelt, a falnak nyomott, ezzel egy idővel hatolt belém, tövig. Ennyire mélyen még nem volt. Hirtelen elöntött a fájdalom, és pár könnycseppnek megengedtem, hogy lefolyjon az arcomon. Harry nem látott semmit, hisz a feje a nyakam mellett pihent. Gyorsan kezdett el tolni, a fájdalom végtelennek tűnt. Nem élveztem benne semmit. Csak egy darab bábú voltam, amit a saját maga örömszerzésére használ. Mintha valami tilalom lett volna, nem bírtam megszólalni. Halkan, magamban sírtam, vártam, hogy vége legyen.
Hirtelen megállt, majd rám nézett. Szemei sötétségbe burkolóztak, mintha egy teljesen más Harry lett volna. Amint meglátott, hirtelen félelem ült ki az arcára, és sötétből, a megszokott zöldre váltottak szemei. Ellépett tőlem, ezzel kihúzódott. Őszintén szólva, megkönnyebbültem.
- Jessie, én... te jó ég! Nem akartam... basszus! - kapott a fejéhez, majd az alsójához nyúlt, és kezdte visszahúzni. Kezeimmel félénken megállítottam, majd hirtelen rám kapta tekintetét. Megráztam a fejem, majd a kanapéhoz sétáltam. Harry kilépett a nadrágjából, és követett. Leült mellém.
Lábaimat átvetettem a csípőjén. Enyhén kifejezve meglepődött, tág pupillái elárulták, hogy nem erre a lépésre számított. Bevallom őszintén, hogy ezek után, ha az egyik volt barátom tette volna ezt, felképelem, és úgy ahogy van, hazaviharzok, de Harry más volt. Valami hozzákötött, ami nem engedett szabadulni, így néhány nap után sem.
Lassan ráhelyezkedtem, majd így maradtuk néhány percig. A fájdalom halványult, majd oldalra tekintettem. Láttam, hogy Harry nem tud mit kezdeni kezeivel, leginkább azt nem tudta eldönteni, hogy most hozzámérjen-e vagy inkább ne. Rásegítettem a döntésben, amikor átirányítottam a csípőmre a kezeit.
- Lassan. - suttogtam a fülébe, majd úgy, ahogyan mondtam kezdtem el mozogni. Immáron egy cseppnyi fájdalom sem kapott helyet, az öröm vette át az irányítást. Az egész aktus lassú volt. Lassú, de részemről érzelmekkel teli. Nem tudhattam, hogy Harry hogyan értelmezni ezt a gesztust felőlem, de azt próbáltam ezzel kifejezni, hogy képletesen szólva megbántott, de bízom annyira benne, hogy megbocsájtsak.
- Sajnálom. - csókolt bele a nyakamban. - Nem tudom mi ütött belém. - még egy csók, de ezúttal megint elkezdett egy olyan pontot szívni, ami elérte, hogy elvigyen egy másik világba. Körmeimet belemélyesztettem izmos karjába, ezután ő is elélvezett. Hátrahajtott fejjel pihent, amíg én leszálltam róla, és a falhoz sétáltam, hogy visszavegyem a fehér neműmet. Meg is találtam, majd visszahúztam. Felemeltem Harry nadrágját, és a pár méterre heverő ingét, majd a kanapéra dobtam. Ebben a szent pillanatban csöngettek. Összerezzentem, majd Harryvel összenéztünk. A lehető leggyorsabban kezdte el felhúzni a ruháit, addig én tanakodtam, hogy hova a francba menjek, és azon idegeskedtem, hogy lehetséges, hogy apa tud erről az egészről. Harryről és Rólam.
- Menj a hálóba! - adta az utasítást. Bólintottam, majd a lépcsőn felviharozva, a már ismert szobába léptem.
- Újra itt! - huppantam le az ágyra.

Harry szemszöge

Hogy lehettem ilyen tapintatlan? Miért mindig magamra figyelek, és miért nem a másikra? Csak azt néztem, hogy én mit akarok. Nem is törődtem, hogy Jess-nek ez talán fájdalmat okoz.
Szerencsére, vagy, hogy másképp nevezzem, Jessie nem kapta fel a vizet, nem történt semmi, ami elronthatta volna ezt a szép kis esténket. Mintha azt akarta volna sugározni nekem tudat alatt, hogy bár megbántottam, de attól még ugyanúgy viszonyul hozzám, ehhez az egészhez.
Miután az utolsó gombot is sikerült begombolni az ingemen, az ajtóhoz siettem, amit szinte feltéptem.
- Helló haver! - üdvözölt Louis, a szokásos kézfogás-hátveregetős módon, majd belépett a házba.
- Mi szél hozott erre? - kérdeztem a nappaliba érve.
- Csak gondoltam beugrok a legjobb haveromhoz, ha már egyszer Jessie és Eleanor is kiruccantak otthonról. - mondta, mire hatalmas kő esett le a szívemről. Akkor, ezek szerint Louis azt hiszi, hogy Jess, az anyjával van. Nagyon jó! Akkor egy probléma megoldva!
- Haver, itt vagy? - legyintette meg a kezét az orrom előtt, amitől feleszméltem.
- Mi? Ja, persze. Bocs, csak kicsit elgondolkodtam.
- Azon a lányon, akit a múltkor említettél? Tényleg, vele mi van? Megszerezted a számát? - faggatott drága jó barátom, tulajdonképpen a saját lányáról. Na, most légy okos, Harry!
- Végül sikerült, fel is hívtam, de kiderült, hogy nem akar tőlem semmit. - rántottam meg a vállamat. - De tudod, hogy megy ez. A nők jönnek, mennek.
- Hát haver, egyszer neked is meg kell állapodnod! Hidd el, megélem az esküvődet! - nevetett fel, majd belebokszolt a vállamba, ezzel eszembe juttatva Jess-t.
- Szép álmok, tesó! - nevettem fel. - De én nem tervezek hosszútávra.
- Persze-persze! Szerinted én 21 évesen hosszútávra terveztem? - ütött a mellkasára, ezzel magára utalva, de végül felnevetett.
- Igaz, ami igaz. De te, te vagy, én meg Harry Styles. - egyszerű kijelentésemen jót nevetett, de rá kellett jönnöm, hogy ez vagyok én... Harry Styles, aki elneveti a fájdalmat, az igazságot, akinek világ életében nem voltak tartós kapcsolatai, aki akaratlanul megbántja az általa szeretett embereket, aki egy rakás szerencsétlenség. Jessie nem érdemel meg engem! Még előtte az élet! Egyetem, férj, család, gyerekek... Minden, ami nekem soha nem volt. 38 évesen itt vagyok egy bazi nagy házzal, temérdek pénzzel, és egy olyan lánnyal, akit pár napja ismerek, de ellopta a szívemet, és kinek nem-mellesleg a legjobb barátom az apja.

Chapter 09.

Sziasztok!

Nem tudjátok elképzelni, hogy mennyire sajnálom, hogy csak most van rész. Megpróbálom ezentúl rendszeresen hozni. (A névtelen pofázónak meg üzenem, hogy bekaphatja! Itt a rész... még, hogy nem csinálok semmit se...)

Remélem tetszik, írjatok komit, pls.♥

xx,

Cece S.T.

I ruined your life!

Közel 2 órán át ugyanabban a pozícióban ültem, könnyes szemekkel bámultam a képernyőt.
A film, amit találtam apa bandájáról, a One Directionről szólt. Úgymond, dokumentumfilm.
Az első perctől az utolsóig imádtam. Teljesen szemléltette velem, hogy mi történt 3 év alatt. Hogy mi mindent értek el eme röpke idő alatt. X Factor 3. helyezéstől kezdve a Madison Square Garden-ig. Egyszerűen hihetetlen! Aztán jöttem… én.
És megszakadt minden. Minden, amit elértek egy gyerek tönkretette.
Ez a gyerek pedig én voltam.
Felálltam a földről, és a kanapéra ültem, ahol nem találtam Harryt. Körbenéztem és sehol sem volt. Egyedül üldögéltem a gondolataimmal. Ha nem születek meg... Talán még most is együtt lennének. Habár semmi sem tart örökké, úgy ahogy a bandák sem.
Felhúztam a lábamat, és ráhajtottam a fejemet. Behunytam a szememet, és próbáltam lezárolni ezt a fajta, gondolkodást. Nem akarok azon elmélkedni, hogy miattam ment tönkre minden. Ez eddig meg sem fordult a fejemben.
- Jól vagy? - hallottam meg Harry mély, rekedtes hangját. Még mindig csukva tartottam a szemem, hogy ne láthassam az arcát. Nem bírtam ránézni, és azt sem akartam, hogy a kisírt szemeimet nézegesse.
- Jaj, ne sírj! Utálom, így látni az embereket. - kérlelt, majd felemelte a fejemet. A szemembe nézett, majd átnyújtott egy zsebkendőt, amit készséggel fogadtam el.
- Köszönöm. - böktem ki, miután letöröltem a könnyeim, és kifújtam az orrom. - Most biztos rémesen festek. - nevettem fel kínosan. Maga felé fordított.
- Bármilyen furán is fog hangzani, de szerintem így is gyönyörű vagy... lefolyt szemfestékkel és elkenődött rúzzsal. - nevetett fel. Annyira imádom a gödröcskéit..
Csend állt be közénk. Nem az a kínos fajta, inkább kellemes, mindketten gondolkoztunk. Ő fogalmam sincs, hogy min, de engem nem hagyott valami nyugton.
- Hol vannak a többiek? - törtem meg a csendet, egy kérdéssel, ami kizökkentette a gondolat menetei közül, és rám meredt. Valószínűleg megdöbbentette a kérdés, és láttam, hogy nem tudja hogyan kéne erre válaszolni. Biztosra veszem őt is nagyon megviselhette ez az időszak, úgy, ahogyan a többieket is.
Amikor már azt hittem, hogy nem fog választ adni, elnézést szerettem volna kérni a tapintatlanságomért, belekezdett. Egyenest a padlót bámulta, mintha odavetítette volna, amire éppen gondolt.
- Azt hiszem, hogy Liam elvette a volt barátnőjét.. Ez kicsit bonyolult sztori, már én sem tudom, hogy volt… Niall szerintem Írországban tengeti a napjait még mindig az igazit keresve… Nos, Zayn…Ő az, akiről az égvilágon semmit nem tudok... És van az apád, akiről mindent tudsz, és nos, itt vagyok én. Magamat, had ne kelljen jellemeznem… - próbált értelmes választ adni, de néhány mondatot, mintha nyitottan hagyott volna. Vagy nem volt kedve befejezni, vagy csak tényleg fogalma sem volt semmiről.
Közelebb kúsztam hozzá, és most - mint ahogyan nemrég ő is tette - én fordítottam magam felé. Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam.
Mintha kissé megleptem volna a tettemmel, de pillanatokon belül visszacsókolt. Nyelve felfedező útra indult a számban, olyan volt, mintha ezzel a csókkal akart volna elfelejteni valamit.
Elhúzódtam tőle, majd felálltam a kanapéról.
-  Ha nem haragszol, most elmennék megmosni az arcom… ha tudnám, merre van a fürdőszoba... - utaltam rá hogy adjon valami útbaigazítást.
-  Fel az emeletre, jobbra, harmadik ajtó. - mondta érzelemmentes arccal.
Felsétáltam az emeletre, majd ahogyan mondta, beléptem a harmadik ajtón.
- Ez valami luxusvilla?! - csúszott ki a számon, amint megláttam a hatalmas fürdőt. Egy nagy, tükör elé léptem, és elszörnyedtem a látványon. Nem ugyanaz a lány nézett vissza, mint aki pár órával ez előtt. Megnyitottam a csapot, és bevizeztem a kezemet, majd felvittem az arcomra a hideg vizet. Próbáltam lemosni amennyire tudtam. De mintha nem a sminket akartam volna eltüntetni, inkább az arcomat. Magamat.
Visszatartani a könnyeket, és mosolyogva kisétálni volt a legnehezebb dolog. Visszamentem a nappaliba, ahol Harry a TV-t nézte. Leültem mellé a kanapéra. Valami régi film mehetett, de nem nagyon érdekelt. De ahogy elnéztem Harry se azért nézte a tévét, mert érdekelte az adás. Inkább próbált valamire koncentrálni. Mindenre, csak ne a gondolataira.
Kellemes, meleg kezeket éreztem az enyéimen, összekulcsoltuk őket. Ránéztem, és csak arra tudtam gondolni, hogy ezentúl a közelében szeretnék lenni. Érinteni akarom, ölelni, csókolni…
- Harry… én azt hiszem, hogy… Talán érzek valamit irántad. Még ezek után is, hogy tönkretettem az életeteket. – nevettem fel kínosan.
- Először is, semmit nem tettél tönkre! Nem a te hibád volt, hogy szétment a banda. Egyébként sem voltunk már annyira oda ezért a tinifiú-banda dologért. Volt egy szerződés, ami még 2016-ig egyben tartott volna minket de, szerintem ismered apádat. Eléggé erősködött, hogy bontsák fel a szerződést, mert ő biztos nem fogja a világot járni, amíg a barátnője egyedül van otthon, miközben a gyerekét hordozza. Szóval, ez csak hozzásegített, hogy legyen egy ürügy, ami miatt szétmentünk. Az igazi okokra meg már nem is igazán emlékszem… De hagyjuk is ezt a témát, ezen ne emészd magad. Ami pedig a mondatod első felét illeti… Tényleg? – kicsit könnyes lett a szemem, mert tényleg szerette volna velem elhitetni, hogy nem miattam történt minden, nem én voltam az, aki elrontotta az életüket de, mintha még mindig lett volna valami, amit nem akar elmondani nekem.
- Igen, tényleg. Azt gondolom, hogy ennyire furcsa randim még nem volt, de nem is az a lényeg. – mosolyogtam, és időközben szétválasztott kezeinket ismét összekulcsoltam. – Eddig még sosem tetszett ennyire egy srác… - elgondolkoztam, majd felkuncogtam – férfi, akit pár napja ismerek. Valami arra késztet, hogy veled akarjak lenni a napom 24 órájában. Nem tudom mi ez, de máshogy nem tudom elmondani, mit érzek. – Harry szélesen elmosolyodott, majd magához húzott. Azt hittem, hogy meg akar csókolni, de e helyett magához szorított és megölelt.
- Soha sem foglak elengedni. – mondta, én pedig beletemetkeztem a vállába.
- Ha akarod, a tied leszek. – suttogtam a fülébe. Éreztem, hogy elmosolyodik, majd elengedett, de csak annyira, hogy magához tudjon húzni egy csókra.
Pár perccel később a hátamon feküdtem a kanapén, Harry pedig felettem támaszkodva csókolta a nyakamat. A pillanat annyira tökéletes volt. De, mint mindig ilyenkor közbe kellett jönnie valaminek. A telefonom elkezdett csipogni. Harry mit sem törődve folytatta, amit elkezdett, de engem nem hagyott nyugodni, kíváncsi voltam.
- Csak egy perc. – mondtam, majd magamhoz húztam egy rövid csókra, és kimásztam alóla, majd megkerestem a telefonomat. Feloldás után megláttam, hogy valaki SMS-t írt nekem. Reméltem, hogy barátnőm, Cassy az, de helyette anya neve világított a képernyőn.
Anya: Csak gondoltam írok, hogy apád úton van Harryhez…

Novella: One Less Lonely Girl

Sziasztok!
Szóval, mint a címben is láttátok, nem új fejezettel jelentkezem. (Viszont készülőben van, hamarosan publikálva is lesz, ha minden igaz.)
Ebben a bejegyzésben szeretnék boldog születésnapot kívánni, egyik legjobb barátnőmnek Cinti-nek!♥
Nem húzom tovább az időt, jöjjön életem első Justin Bieber novellája :D

One Less Lonely Girl

Írta: Ördög Cintia
Dátum: 2013.10.10.
Megjegyzés:
Nagyon boldog szülinapot,
xx, Cinti ♥

(Katt a képre a zenéért)

Egy átlagos napnak indult. Ja, nem! Mert ma van a születésnapom… Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem ez a nap ugyanolyan, mint a többi. Annyi különbséggel, hogy néha csodálkozom, ha nem felejti el valaki a születésem napját, és esetleg kapok egy üdvözlőkártyát, ami néha „Gratulálunk a kisbabához” mondatot ír… Rendben…

Felkeltem az ágyamból, majd belebújtam a rózsaszín szőrmókos papucsomba. Magamra vettem a szintén rózsaszín köntösömet, majd kiballagtam a ház elé, egyenesen a postaládához. Kiemeltem belőle a leveleket. Számla, számla, üdvözlőlap, számla, üdvözlőlap, Justin Bieber koncertjegy, számla… várjunk csak!? Justin Bieber koncertjegyek?!

Nagyra nyitott szemekkel figyeltem a kezemben tartott koncertjegyeket. Körülnéztem, hogy nem-e valamilyen átverés show-ba kerültem, de a közelben egy lélek sem volt. Még a madarak se csiripeltek, és a szomszéd néni nem kiabált a kutyájával, hogy menjen dolgozni…

Annyira megörültem, hogy elejtettem a számlákat, majd táncolni kezdtem a járda szélén a rózsaszín kis papucsomban és köntösömben. Elég viccesen nézhettem ki, de abban a pillanatban nem érdekelt. Semmi nem érdekelt. Na, jó, talán az, hogy ki küldhette.

Megnéztem, nem-e keveredett a többi számla, üdvözlőlap közé, de sehol nem találtam se címet, se semmit, ami arra utalt volna, hogy ki volt ez a roppant kedves személy, aki meglepett életem legjobb ajándékával. Feleszméltem, majd összeszedtem a leejtett papírokat és visszatettem őket a postaládába, a jegyekkel együtt pedig visszaszaladtam a házba. 

Leültem a kanapéra, majd tanulmányozni kezdtem az ajándékomat. Justin Bieber, Paris, 13.10.11. De hisz ez ma van! A születésnapomkor! Nem létezik, hogy ennyi jó dolog történjen egy és ugyanazon napon! 

Csöngetés hallatszott, majd felpattantam a jegyet szorongatva. Ajtót nyitottam. 

- Minewalley kisasszony? – kérdezte a kiszállító srác.

- Öhm… igen? – vágtam egy fura mosolyt.

- Ez a küldemény önnek érkezett. Kérem, itt írja alá! – adott a kezembe egy lapot, meg egy tollat. Teljesítettem a kérését, majd átadta a csomagot. Bementem a házba, és ismét a szófára ültem.

Kibontottam a dobozt. – Na, jó, ez már biztos, hogy nem a valóság! – kiáltottam el magam, mikor megláttam a világ legszebb ruháját! Egy halvány rózsaszín topp, és egy „galaxis” rövidnadrág. Egyszerűen imádtam! Ez a nap már nem lehetett jobb!

Körülbelül este 7 óra lehetett, amikor elkészültem. A tükör előtt állva mértem végig magamat. Nem voltam kisminkelve, vagyis csak az alap, szempillaspirál, ami kiemelte a kékes-zöld szemeimet. A hajam kényelmesen hullott a vállamra, és a ruhám valami fantasztikus volt!

Készen álltam a koncertre.

***

Odaértem a koncert helyszínére. Amikor azt gondoltam, hogy sokan lesznek, közel sem gondoltam, hogy ennyire nagy tömeg gyűlik össze. Voltak lányok, akiknek nem volt jegyük, ezért csak álltak és nézték, ahogyan mások boldogan bemasíroznak a kijelölt helyeikre. Kissé rosszul éreztem magam. Ugyanakkor nagy mázlista voltam. 

Körülbelül fél óra múlva már a helyemen voltam. Állnom kellett, azt hiszem a 10. sorba várakozhattam, hogy elkezdődjön a koncert, és lássam kedvenc énekesemet. 

- Hé, London! – Hirtelen minden elsötétült, és csak egy személyre világítottak a reflektorfények. Justinra. Azt hittem elsírom magam! Akkor, ott először láttam élőben, és ez annyira megható volt… Még akkor is, ha több száz méterre lehettem tőle. A többi lány mellettem sikított, vagy kamerázott. Én valahogy nem tudtam arra gondolni, hogy felvegyem ezt az egészet. Át akartam élni.

Egy óra múlva elérkezett az utolsó dal, ami nem más volt, mint a One Less Lonely Girl. Mennyit álmodoztam róla, hogy egyszer én leszek az a szerencsés lány, akit felhív a színpadra, és szerenádot ad neki.

Valaki a tömegben megbiccentette a vállam. Hátrafordultam, majd egy ismeretlen nő kérte, hogy kövessem. Először vonakodtam, amit észre is vett, de aztán megnyugtatott, hogy semmi baj nem lesz, sőt! 

Szóval követtem a hölgyet. Kezdett világos lenni, hova vezetett. Lassan már a sírás határán álltam, amikor inkább visszatartottam, és vettem egy mély levegőt. Egyenesen a színpad feljárójához vezetett, majd bíztatott, hogy menjek csak föl. A lábam remegett, a szívem ezerrel zakatolt. Már tényleg azt hittem, hogy nem lehetne jobb a szülinapom. Pedig ez is csak egy átlagos napnak indult. 

Kimentem a színpadra, ahol szembe találtam magam Justinnal. Ott állt előttem teljes életnagyságban. Sosem éreztem magam ennyire idegesnek, de boldognak egyszerre. Egy székhez vezetett, ahova leültem. Levakarhatatlan mosoly ült az arcomra, és a tömeg felé néztem. A lányok fele mondhatom nem szép jelzőkkel illetett, de nem törődtem velük. Kit foglalkoztatna az utálók szavai, amikor ebben az élményben lehet részem?

Justin visszajött egy hatalmas csokor virággal és, amire minden Belieber lány vágyik, azzal a gyönyörű fejpánttal. Felhelyezte rám, majd egy puszit nyomott az arcomra. A bőröm bizsergett, miután folytatta a dalt, és visszatért a színpad egyik sarkába. 

Életem legszebb szülinapja volt…

***

Álmosan ébredtem az ágyamban. Felkeltem és kómásan körbenéztem. A szobámban voltam, minden a legnagyobb rendben volt. Egy valami kivételével.

- Ez… csak egy álom volt? – kérdeztem magamtól, majd már majdnem kezdtem beletörődni a szomorú valóságba, amikor az éjjeliszekrényemre tekintettem, ahol egy hatalmas váza rózsa, mellette egy virágfüzér díszelgett. Elmosolyodtam.

- A legszebb szülinap a világon.

U.I.: Remélem tetszett, Cinti! És remélem a többi olvasónak is tetszett. Ha gondoljátok írhattok komit is, szeretem tudni a véleményeteket. Have a good day, and Happy Birthday again, Cinti♥

#AuthorNote5

Sziasztok! Na szóval van pár bejelenteni valóm :D
Kezdjük is az elején.
Ugye volt ez a szavazás a blog sorsáról. Köszönöm a kedves szavakat, és vélemények, de a blogot egyébként sem zártam volna be, 6 ember sajnálatára :D

Köszönöm szépen a :

• 151 rendszerest♥
• 115 feliratkozót Bloglovin'-on♥
• A több mint 28,000 oldalmegtekintést.
• És köszönöm azoknak is, akik szavaztak :)

BEJELENTENI VALÓ ÍRD KOMIBA HA JÓ ÖTLET KÉRLEK!!!!!!!

Ennyi lenne, és akkor még egyszer köszönöm, és írjatok.!♥
P.S.: Az új rész készülőbe ;) ♥

xx,

Cece S.T.