2013. november 12., kedd

Chapter 11.

Sziasztok!
Hát itt lenne a rész. Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb hozni, de nyílt napon voltam, versenyen voltam a suliban, ahova szeretném, hogy felvegyenek... készülni kellett rá, meg tanulni. Szóval, én is emberből vagyok, nem ülök egész nap a gép előtt. Lényeg, itt a rész.

Mostantól kezdve a részek hosszúsága nem mindig fogja elérni a minimum 1000 szó megfogadásomat, mert már összeírtam hogyan fog alakulni a továbbiakban a blog. 

I can't change


*Harry szemszöge*

- Haver, ez nem kifogás. Még meg tudsz változni! - biztatott Louis, de a gondolataim erősebbek voltak, és szinte már fájt az igazság. Mégis mit képzeltem? Hogy csakúgy, minden probléma nélkül kavarhatok a legjobb barátom lányával? Ráadásul még reménykedtem is benne, hogy ez most valami komoly is lehet.
De rá kellett jönnöm, én, én vagyok. És nem tudok megváltozni.
Emlékszem, amikor annyi idős lehettem, mint Jess,- a 'fiatal' éveim vége felé - minden nap a srácokkal ökörködtünk, este meg valami menő bárban ittam le magam holt részegre. Most így visszagondolva néha elcsodálkozom, hogy mekkora mázlim volt, hogy nem haltam bele egyes túlzásba mért alkohol, vagy épp más használata után. De ezzel az életformával felhagytam. Rájöttem, hogy felesleges minden nap seggrészegnek lennem, hiszen mire jó az? Másnapra megoldódnak a gondok? Nem... Csak egy kiadós fejfájás, és az ital hamarosan visszatekint rád a mosdóban. Ha éppen otthon ébredsz...
Jessie-nek még élveznie kell az életet, nekem viszont már igencsak meg kellene állapodnom. Attól még, hogy így negyven felé is lányok, sőt nők millióit is megkaphatnám, én válogatok. Hozom a formám, és soha nem találok senkit, aki megadna nekem mindent, és akinek odaadhatnám azt, amire még nem volt példa. A szívemet... De, mint mondtam; Nem tudok megváltozni.
- Haver, komolyan beszélned kell azzal a csajjal, mert teljesen elveszi az eszedet! - nevetett fel Louis, és hátradőlt a kanapén. Ó, ha tudnád...
Arcomat kezeim közé temettem, majd felsóhajtva én is hátradőltem. Csend telepedett a szobába, amit csak Louis telefonjának a csörgése zavart meg.
- Ezt fel kell vennem. - mondta, majd a következő pillanatban már a vonal túlsó végében lévővel beszélgetett.
- Csak nem az asszony? - nevettem fel, mire ő is felhorkantott, aztán magyarázkodhatott, hogy mi miatt.
- Most? De, hát én... Rendben... Fél óra... Szeret... És lerakta! - csapta le idegesen a telefonját barátom.
- Ez már csak így megy. - rántottam meg a vállam.
- Egy perc alatt meg tudtál változni? Szép teljesítmény Mr.Styles! - kezdett el tapsolni. Mindig ezt csinálta régebben is. Ha egy kis dologgal már felbosszantotta valaki, az kihatott a környezetében lévőkre is. Ez esetben, rám.
- Viszont nekem most mennem kell... Eleanor hazaért, és szeretne valamiről beszélgetni... A nők és a kis titkaik. - nevetett fel, majd elmeredt a távolba, hogy hitelesítse; elgondolkozott rajta. Én csak megráztam a fejem, és meglöktem a vállát, arra ösztönözve, hogy haladjon.
- Ennyire nem akarod, hogy itt legyek? Rendben, Styles, megjegyeztem! - próbált komolyan beszélni, de már annyi ideje ismerem, hogy meg tudom állapítani, amikor ténylegesen komolyan gondol dolgokat, vagy csak próbálja megjátszani.
- Nem, dehogy... de El már biztos hiányol. - kerestem valami kifogást, pedig majdnem rávágtam, hogy a lányod a szobámban vár rám...
- Ha már Eleanor-nál tartunk... - nézett le a földön heverő női cipőre. Basszus! - Ez teljesen olyan, mint az egyik magas sarkúja... Legalábbis nem hiszem, hogy pont a tied lenne. Haver, ha csaj van nálad, küldj el a búsba, és vele foglalkozz! - nevetett, majd sietve az ajtóhoz értünk.
- Rendben, majd, ha legközelebb ilyen helyzet alakul ki, kitalálom, hogy mikor akarsz jönni hozzám, és előtte rád csörgök. – mondtam szarkasztikusan, ami tisztán kivehető volt a hangomban. Legszívesebben most megint a 19 éves énem lennék, hogy ne lehessen probléma a korkülönbséggel Jess és közöttem. Csak egy a gond. Amikor én voltam annyi, akkor ő még meg sem volt…
- Na, akkor köszönöm ezt a meghitt beszélgetést – nevette el magát, majd folytatta – sajnálom, hogy megzavartalak, bármit is csináltatok, bárkivel. Akkor, helló! – tartotta ki a kezét, amit sietve elfogadtam, megráztam, majd el is hagyta a lakásomat. 
Miután becsukódott, nekidőltem az ajtónak, és mélyet lélegeztem. Nekem ez nem fog menni, ha folytonosan rejtőzködnünk kell majd Louis elől. Akármennyire is jól megy a hazudás művészete nem szeretem alkalmazni a családom, baráti körömben. Úgy csak egyre többen csalódnak bennem, ha kiderül az igazság. Ezt a saját káromon tanultam meg… 
Körülbelül 5 percig nyugtatgattam magam, hogy nem lesz semmi baj, Jess szeret téged, ezt be is bizonyította... És már elég régóta a szobádban vár rád, szóval iparkodjál, Styles! – szólt rám valami belső hang. Hallgatva rá csak úgy szeltem a lépcsőfokokat, majd pillanatokon belül benyitottam a szobámba. Arra számítottam, hogy majd Jessie mérgesen kérdőre von, hogy mi tartott eddig, helyette ott feküdt az ágyamon, teljesen védtelenül, mint egy angyal. Pedig már párszor bebizonyította, hogy néha elég távol áll tőle.
Odasétáltam hozzá, majd megkerülve az ágyat, levettem a pólómat, hogy kényelmesebb legyen, majd melléfeküdtem. Szorosan a hátához simult a felsőtestem, kezeimmel védelmezően körülfontam őt a csípőjénél keresztül. Pár pillanattal később mozgolódni kezdett, majd hagytam, hogy megforduljon kezeim között. Sötét volt a szobában, alig láttam valamit, de azt, mintha érzékeltem volna, hogy engem figyel.
- Elment? – kérdezte, majd ő is átvetette karját rajtam, ezzel még közelebb kerültünk egymáshoz, ha ez lehetséges.
- El, persze. – mosolyodtam el álmos hangja hallatán. Belepusziltam a hajába, majd mikor azt gondoltam, hogy már vissza is aludt, megéreztem puha ajkait az enyéimen. Óvatosan, szinte automatikusan lentebb vezettem a kezeimet testén, ezzel egy időben ő fölfelé mozgatta. Pont akkor markoltam meg, amikor a hajamba tűrt, így egyszerre nyögtünk bele egymás szájába, mire mindketten felkuncogtunk. 
- Itt aludhatok? – kérdezte, majd kezeimmel megkerestem az övét, és összekulcsoltam ujjainkat.
- Bármikor. – suttogtam, majd pár perc néma csönd után már csak Jessie aranyos szuszogását lehetett hallani. Mellkasomat párnaként használva aludt, én pedig átkaroltam a derekánál fogva, és lehunytam a szemeimet. Egy álomképet láttam, ahol Jess és én egykorúak vagyunk, mindketten boldog családi életet élünk, kettő gyerekkel a nyakunkon. Ebben a képben nem létezett Louis, nem kellett bujkálnunk, nem létezett korkülönbség, nem volt semmi zavaró tényező. Csak ő, és én. Meg a két gyerekünk, akik valószínűleg csak a álmaimban léteznek. És valószínűleg, máshol nem is fognak. 
Mert elvégre Jess nem néz ki annak a tipikus anya-formának, én meg végképp nem vagyok valami apa figura. Mégis, én csak vele tudom elképzelni a jövőmet. De mindehhez meg kellene változnom. Amit nem tudok.

12 megjegyzés:

  1. Hát...nagyon jó lett.
    Rövid de gyönyörű rész lett.:)
    Hamar a kövit!♥

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett! :3 SIESS A KÖVIVEL!! <3

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszett.Folytasd gyorsan!!

    VálaszTörlés
  4. ahww, wáoo, imádom siess a kövivel..

    VálaszTörlés
  5. woow nagyonjó lett!!siess a kövivevel!!:))

    VálaszTörlés
  6. Aztaa!*-*
    Annak ellenére, hogy egy kicsit rövidke lett, nagyon-nagyon jóó!:) Egyszerűen tökéletes ahogy írsz soha, de soha ne hagyd abba!;)
    Csak így tovább, várom az új részt!xx

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jóó lett!:)) olyan cukik*-*

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó lett, bár kicsit rövid szerintem egyik legjobb rész :) ♥

    VálaszTörlés
  9. áááááááááááááhááááááá :D XD
    Nem az amire számítottam :(((((
    HANEM SOKKAL JOBB!! :D
    Úristen de várom már mikor rájön, hogy együtt vannak :D Hihi :D
    Nem tehetek róla, szeretem a balhékat :D

    VálaszTörlés
  10. imádom, mint az összes eddigit!<3

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jo lett ! Mikor lesz folytatas?

    VálaszTörlés