2013. november 30., szombat

Chapter 12.

Sziasztok!
Hát itt lenne a rész, ami igazándiból már körülbelül 2 napja itt pihent piszkozatban, de közben még terveztem a többi részeket. Szóval, most már minden le van fixálva, a blog - hivatalosan is bejelentem - 20 részes lesz. Köszönöm szépen Bianca H.T.-nek a segítséget a döntéseimben. Ne ijedjetek meg, hogy mindjárt vége, garantálom, hogy izgalmakkal teli részek következnek.
BTW.: Ha valaki meg meri azt tenni, hogy leszól, mert ebben a részben szinte csak "alapvető Directioner információk" vannak azt megeszem.
Jó olvasást,
xx,
Cece S.T.

I know you were Trouble




Hetek teltek el azóta a nap óta, amikor majdnem lebuktunk Harryvel. Azóta egyre csak erősödő kapcsolatunkról beszámoltam teljes egészében anyának, aki ellenezte ezt a dolgot kettőnk között, de szerintem pontosan tudta, hogy nem tudna mit tenni ellene, és nem is akarta volna megfosztani az egy szem lányát a szerelemtől.

"- Még akkor se, ha az a valaki, akit szeretsz… Harry."

Nem értettem, hogy ezt miért így fogalmazta meg, de nem is akartam tudni olyan dolgokról, amikhez semmi közöm. Nem nézhetek vissza a múltba, a jövőmre kell, hogy koncentráljak. 19 éves vagyok, végeztem a középiskolával, de mit kezdenék én ezek után? Régen mindig azt hangoztattam, hogy egyetemre fogok menni, szerzek egy diplomát és így majd komolyabban fognak venni mások. Mindig vágytam rá, hogy az emberek ne úgy beszéljenek rólam, mint "a nagy Louis Tomlinson lánya". Azt szerettem volna, ha az utcán sétálva, aki meglát, úgy forduljon oda a mellette lévőhöz, hogy; "Te is láttad? Ő Jessica Tomlinson, tudod, akinek Louis Tomlinson az apja". De ez valószínűleg sosem fog megtörténni. Inkább egy hatalmas hibának tart a fél világ, mert gyakorlatilag miattam oszlott fel a "földkerekség legnépszerűbb bandája". Megérthetnék már, hogy egy gyerek nem tehet semmiről. Teljes egészében ártatlan vagyok, nem én akartam megszületni. Ezt már a szüleim és Harry is elmagyarázta, ha meg ők sem lettek volna elegek, még Cassy is nyugtatgatott, miután egyik nap elmeséltem neki is ezt az egészet.

- Figyelsz te rám egyáltalán? - zökkentett ki a gondolataim közül drága barátnőm, majd visszafordultam a számítógéphez. Éppen a Taylor házban ültünk, és a híres-neves One Directionről kerestünk információkat.

Mit ne mondjak, elég jók voltak az ő korukban. Még most is hallgatják őket, szinte mindenki, aki valaha Directioner-nek nevezte magát. Szinte lehetetlenség elképzelni, hogy ennyi év elteltével is nagyon sokan szeretik őket, pedig nekik sikerült. Sikerült úgy is híresnek maradniuk, hogy már egyáltalán nem voltak benne az iparban a feloszlást követően. Találtunk egy-két dolgot a neten, amik igencsak viccesnek bizonyultak, és közben meghallgattuk az összes albumjukat. Újabb gondolatmeneteimet barátnőm fülsüketítő vihogása törte meg, amitől összerándultam, és most már ténylegesen rá figyeltem.

- Na, mit találtál? - érdeklődtem, majd egy egyszerű mozdulattal felém fordította a képernyőt, és egy pontra mutatott, hogy honnan kezdjem el az olvasást. "Ha nem lenne az 1D, még szűz lennék" - nyilatkozta Harry Styles..." Még végig se olvastam a mondatot, már felnevettem. Most már értettem az egy perccel ezelőtti vihogást.

- Lehet csak azért ment az X Faktorba, hogy csajozzon! - mondta Cassie még mindig nevetve mellettem.

- Nem kell ahhoz tehetségkutató… elég, ha elmegy egy klubba - rántottam meg a vállam, mire elgondolkoztam ezen is. Ha itthon maradtam volna aznap, és nem mentem volna el arra a helyre, akkor most éppen nem apám volt bandájáról keresgélnénk információkat… Lehet nem is érdekelne ez a dolog annyira...

- Számítsd bele, hogy ő még csak 16 volt, amikor jelentkezett - világosított fel Cassy, és akkor rá kellett jöjjek, hogy mennyire igaza volt. Mindig megzavar az a hatalmas korkülönbség. Ez az egész gyakorlatilag elvette a fiatalkorát. Végigbulizhatta a fél életét, az igaz, de a családjára is alig lehetett ideje, hiszen a This is us-ban pontosan erről beszéltek mindannyiuk szülei, hogy volt, aki több hónapig nem fordult meg otthon, nem is találkozott szeretteivel, maximum telefonon beszéltek egymással.

- Nézd csak mit találtam! - fordított - most már konkrétan engem - a gép elé Cass, és kitágult pupillákkal bámultam a link címét, ami csak egy kattintás, és egy újabb oldalt fog megnyitni meg.

Harry Styles ex-barátnői

Rákattintottam. Megláttam a női neveket egymás alatt felsorolva, és azt hiszem, hogy párat ismertem is. Legalábbis hallásból biztosan.

- Te, az nem az a szőke csaj? 'Cause I know you were trouble when I walked in... - kezdett el énekelni egy eléggé ismerős dalt, szinte tökéletesen.

- So shame on me now flew me to places I've never been... - folytattam kevésbé gyönyörű hangommal, és a végére egész jól belejöttünk.

- Now I'm lying on the cold hard ground - énekelt Cass, majd egyszer csak minden figyelmeztetés nélkül kinyílt az ajtó.

- Oh, Oh! Trouble, trouble, trouble! - kiabált Tony, meglehetősen fülsüketítően. Cassyvel összenéztünk, majd hatalmas röhögőgörcs kerített hatalmába minket.

- Na, ezért ennyire nem volt rossz! - játszotta a sértődöttet barátnőm bátyja, de a mondat végére elnevette magát. - Egyébként, mi jót csináltok? - ült le kettőnk közé, majd a képernyőt nézegette. - Hm, ő elég jól néz ki! - mutatott egy sötét barna hajú lányra, akinek nagyon ismerős arca volt számomra.

- Ő Cher Lloyd! - kiáltotta Cassy, és Tonyval egyszerre kaptunk a fülünkhöz. Komolyan, ha így folytatja halláskárosulást fogok szenvedni. Szegény Tony...

- És tényleg! - csaptam a fejemre, amikor leesett. - Hisz én még találkoztam is vele! Azt hiszem hét éves lehetettem... - gondolkoztam el rajta, majd mindketten felém bámultak.

- Most meg mit néztek? - kérdeztem hol az egyik Taylor testvérre nézve, hol a másikra.

- Ki tudja, hogy még mennyi csajjal találkoztál, aki a pasiddal kavart! - mondta barátnőm, és megint elmerengtem a gondolaton. Egyáltalán mennyi mindenkije volt Harrynek, előttem?

- Mi? Neked barátod van? - kapta felém a tekintetét Tony.

- Igen, de azt hittem, hogy tisztán áthallottad, amikor a húgod azt kiabálta nemrégiben, hogy; "Na, végre van valakid, Jessie!" - utánoztam vékony hangját, közben Tony meglepődött arca hirtelen széles mosolyra húzódott.

- Hát ez a nap is eljött! A kishúgocskámnak barátja van! - ölelt át hátulról, majd nevetve löktem le magamról a kezeit.

- Hé! Amikor nekem van valakim miért nem így reagálsz? - kérdezte felháborodva Cass, majd meglökte bátyját, aki leesett az ágyról.

- A testvéri dolgokból inkább kimaradnék! - álltam fel, majd magára hagyva a két Taylort, indultam ki az előszobába. Felvettem a fekete sportcipőmet, majd hangosan kiabáltam, jelezve, hogy elhagytam a házat. Hazafelé ballagtam, és egyre csak azon kattogott az agyam, hogy Harry mennyi lánnyal kavart előttem… Pár dolog olyankor megfordul az ember fejében; hogy miért volt ennyi csaja, hogy milyen időközönként váltogatta őket, és hogy miért szakítottak. Lehet beteges, nem tudom, abban a pillanatban teljesen normálisnak tűnt, hogy ezen tanakodtam. Igazándiból nem tartom magam féltékeny típusnak… de, ami az enyém, az maradjon is az enyém!

- Megjöttem! - kiabáltam, majd levetettem a cipőmet, és becsuktam magam mögött az ajtót. Egyre beljebb mentem, amikor hangokat hallottam, és inkább a falhoz simulva vártam meg, amíg elcsendesednek. Nem szerettem megzavarni beszélgetéseket, de hallgatózni se akartam, viszont akaratlanul is elcsíptem pár mondatot. Az egyik hang édesanyámé volt, a másik pedig… Harry?!

- Úgyis összetöröd a szívét... Én csak figyelmeztettem - anya hangjából ítélve, mentegetőzött.

- Már miért tennék ilyet? - felháborodva, szinte még az előző mondatba belevágva kérdezett.

- Nem is tudom. Hagy említsek pár nevet… Felicity, Cher, Jade… - csak úgy sorolta a neveket, mintha valami betanult történelmi személyek lennének, nekem pedig leesett az állam. Kissé beleszédültem a gondolatba, miszerint lehet, hogy a mi kapcsolatunk is zátonyra fog futni. Viszont én nem fogom hagyni!

- Megjöttem! - hallottam ugyanazt a mondatot amivel, pár perccel ezelőtt beléptem, majd kinyílt a bejárati ajtó, és apa jelent meg az előtérben, kettő hatalmas papírzacskóval a kezében.

- Segítek! - próbáltam hangosan beszélni, hátha anyámék meghallják, és inkább befejezik az eszmecserét, de inkább apám vette észre.

- Jess, itt állok tőled egy méterre, hallak! - nevetett, majd az egy zacskóval a konyha felé sétált, és én is ballagtam mögötte.

- El, hoztam… Ó, helló Harry! Egy pillanat! - mondta apám, majd beviharzott a konyhába. Megálltam a nappaliban, majd Harryvel szembe fordultam. Nem tudtam kontrollálni a tettem, odaléptem hozzá, és szorosan magamhoz öleltem, amit viszonzott. Miután eltávolodtam tőle, anyám felé pillantottam, aki egy nagyot sóhajtva pillanatokon belül odajött hozzám, és elvette tőlem a zacskót.

- Öt perc. Nem több! - mondta, majd azzal követte apámat egyenest a konyhába. Harry felé fordultam, aki döbbenten bámult felém.

- Hallottál belőle valamit? - kérdezte halkan, miközben a földet fixírozta.

- Csak néhány dolgot… de nem számít. Nem, amikor csak ennyi időnk van - mondtam, majd közelebb lépve hozzá, magamhoz húztam egy hosszúnak ígérkező csókra. Kezeimmel átkaroltam a nyakát, ő pedig a csípőmet fogta.

- Ugye tudod, hogy sosem hagynálak el... - suttogta a fülembe, ami nagyon is jól esett, ugyanakkor teljes mértékben úgy hangzott, mint aki magát szeretné meggyőzni, nem pedig engem.

- Nem hagynám - válaszoltam, és ekkor még egyszer összeforrtak ajkaink, de pillanatokon belül fordultunk el egymástól, amikor lépéseket hallottunk.

- Úgy döntöttem, hogy tartunk egy kis Tomlinson-féle vacsorát, úgy is rég voltunk már így együtt. Csatlakoznál hozzánk, Harry? - kérdezte apám a küszöbön állva, anyám pedig inkább elvonult a fürdőszobába. Összenéztem a göndörkével, aki kétségbeesett mosollyal fogadta el a meghívást. Mik lesznek még itt…

16 megjegyzés:

  1. Mik???MIK LESZNEK MÉG OTt? MIK? Ahhhhhjj. :S Annyira tehetséges vagy!! <3 Imádom ezt a történetet és imádom, ahogyan összefonódnak a cselekményszálak.<3

    VálaszTörlés
  2. Mint ahogy már írtam neked, UHHHH *----* nagyon jó lett és wááh*-*

    VálaszTörlés
  3. Anyád, ember áh, Hamar következő részt!:D

    VálaszTörlés
  4. ahháááá..nagyon jó lett!!Nagyon siess a kövivel!!:))<33

    VálaszTörlés
  5. ÚÚÚrsiteen de jóóó *----*
    Az elejétől fogva olvasom ezt a blogot, és whááá *--* gyorsan a kövi rész :333♥

    VálaszTörlés
  6. Wááá nagyon, nagyon jó lett!! *-* Imádom!! ♥ Gyorsan a kövi részt!! ;)

    VálaszTörlés
  7. wáohhhhhhh nagyonjóóóó rész imádomomm

    VálaszTörlés
  8. Na jó...so what?
    Bocs, imádom a részt, csak a falra mászok Taylor Swift-től...phúúj...
    Az elején kicsit összezavarodtam, mert először azt hittem, hogy Jess az anyjával beszélget, aztán "hirtelen" Cassy-vel van...Itt koppantam :D
    Amúgy nekem tetszik ez az álom :D
    "Te is láttad? Ő Jessica Tomlinson, tudod, akinek Louis Tomlinson az apja"
    Jó kis álom! Bár azért elég gyér...
    Mármint, hogy ennyire nagyra vágyik...Louis Tomlinson-nál senki nem lehet híresebb XD
    Bocs, elkalandozok.
    Igazából nekem tetszett, de egy picit számomra laposabb volt, mint a többi rész.
    De tök cuki volt, mikor megölelték egymást <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem szeretem Taylor Swift-et.
      Azért annyira nem nagy álom. Más emberek lehet hamarabb ismerik meg őt, mint Louis-t, akkor simán kivitelezhető, hogy ne úgy emlegessék hogy Louis Tomlinson lánya.
      Ha amiatt mondtad, amiért még a legelején írtam akkor megeszlek.
      Harryölelés<3

      xx

      Törlés
  9. Kedves Cece! Láttam le voltál csüggedve a rövid megjegyzések miatt. Ez azért van, mert a csajok-bloggerinák túlságosan imádják a blogodat, téged és az írásodat. Nos, jöjjön is a szerény kis véleményem megpróbálok nem fangirlingelni fél másodpercenként.
    Mint minden részt, ezt is ugyan olyan áhítattal és kíváncsisággal olvastam el. Nem csalódtam, ez a rész is fantasztikus lett. Bár, szerintem a többi kicsit eseménydúsabb de mint mindennek ennek is megvolt a varázsa. Ugyan úgy vigyorogva, szájra tapasztott kézzel olvastam végig a sorokat. Remélem minél gyorsabban hozod az új részt. Ölel, Bella W. xx

    VálaszTörlés
  10. Oh my god perfect, again.
    Annyira szeretem az írásaid. Boldoggá tesz amikor olvashatok tőled valamit. Sokszor mondod azt, hogy köszönöd, hogy ilyen sokan olvasunk téged, de valójában mi köszönjük azt, hogy téged olvashatunk. Számomra ez egy csodálatos ajándék:) Szóval köszönöm azt, hogy az írásaiddal elvarázsolsz, megnevettetsz,és olykor megsirattatsz:') Minden egyes pillanatot átérzek,és Jess helyére, magamat képzelem. Elragad az írásod<3 Sooooooooo thank you, again.Xx

    VálaszTörlés
  11. Imádom !!!! Siess a kövivel !! :)

    VálaszTörlés
  12. Nem vagyok a szavak ember.:)
    Már este akartam írni mivel tegnap este értem haza Bécsből előtte meg nem voltam szal telóról nem tudtam.:/
    De este azért elolvastam.Nekem nagyon tetszett ahogy írsz az fantasztikus.Elolvastam a többi komit és valaki írt írt,hogy laposabb volt én ebbe nem értek egyet nem tudom minden fejezetbe van egy kis meglepetés amitől tökéletes lesz.Jókat lehet rajta nevetni és még a szomorúságba is segít.Ha szomorú vagyok elolvasom és mosoly kerül az arcomra.:)
    Eszméletlen ahogy írsz.:) Várom a további részeket nagyon is kíváncsi vagyok mivel lépsz elő legközelebb.:)

    VálaszTörlés
  13. Drága Cece!
    Mint ahogy azt tegnap mondtam akkor nem sikerült írnom de most újra próbálkozom.
    Ez a rész egyszerűen fantasztikus lett!!*-* bár Taylor Swiftet gyűlölöm, de ettől most eltekintek.
    Láttam a facebook csoportba hogy szomorkodsz amiért kevés megjegyzést kapsz és teljesen megértelek mert az én blogomhoz is kevés érkezik, na de térjünk is vissza a részhez.
    Már nagyon vártam ám hogy hozzad mert függő vagyok!!!*-* annyira tökéletes ez a blog hogy nem lehet megunni és sajnálom hogy nem sokára vége...De ennek ellenére izgalommal várom az új részt!
    Ölel, Sky

    VálaszTörlés
  14. jójójó :) tetszett a visszaemlékezés. Felicité, Louis hugára gondoltál? meg Jade :D én azért kíváncsi lennék Harry csajozós múltjára :) na meg a családi vacsora, mik lesznek ott khmkhm :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem Louis húgára gondoltam. Harry első barátnőjét hívták így, egy szőke lány volt és az X Factor előtt voltak együtt.
      Csak várd ki, hogy mik lesznek még ott;)
      xx

      Törlés