Prologue & Information

Sziasztok!
Már megint egy újabb blog, tudom...Viszont, ez nem azt jelenti, hogy egy újabb sablon sztori. Ez egyáltalán nem az, véleményem szerint. De erre rájöhettek, ha végigkíséritek a blogot az elejétől, a kalandos fordulatokkal teli cselekményekkel, egészen a kegyetlen végekig. Ha tetszett a Prológus, akkor iratkozz fel rendszeres olvasónak oldalt, és ha nem vesz nagy erőfeszítést igénybe, írj egy komit. Nem harapok. xx

Prológus:

Milyen érzés, ha egy nem hétköznapi családba születtél bele? Ha az apád egy világhírű együttes lenyűgöző énekesinek egyik tagja volt? Ha ez a bizonyos banda feloszlott, 2013-ban, pontosan akkor amikor születtem? Az apám engem választott a hírnév helyett, és ráadásképpen még feleségül is vette a gyermeke anyját, aki akkor még azelőtt csak a barátnője volt. Az együttes pontosan azon a nyári napon oszlott fel, amikor megalakult. Július 23. A rajongóik, az akkori Directionerek őrjöngtek. Nem akarták elhinni, hogy kedvenc bandájuk, szívdöglesztő bálványaik egyik pillanatról a másikra kerültek egy hatalmas láthatatlanná tevő lepel alá. A sok együtt töltött év, mind oda van. Csakis miattam....
Emiatt mindig is magamat okoltam, habár apám sosem adott rá okot, hogy úgy érezzem, az én hibám lenne. Mert állítása szerint én vagyok a legszebb dolog az életében, anyán kívül. A feloszlás után a csapat többi tagja más-más utakra léptek. Sosem érdeklődtem feléljük, mert féltem, hogy apát mélyen érintené a dolog. Viszont egyszer találkoztam az egyik angyalhangú sráccal, az egyre jobban feledésbe merülő bandából. Tökéletesen emlékszem arra a napra. Hét éves kislány létem ellenére fekete farmerben, egy kisebb fajta ingben, és az elmaradhatatlan Converse cipőmben sétáltam apám mellett, miközben a Starbucksba igyekeztünk. Útközben megálltunk. Nem is akármiért. Apa meglátott egy húszas éveiben járó férfit, és kezet ráztak majd meg is ölelték egymást. Mikor személyesen bemutatott a göndör hajúnak, lehajolt hozzám, és megborzolta a hosszú barna fürtjeimet. - Helló, Tökmag. Harry vagyok. - mosolygott, és nem tudtam, nem észrevenni, hogy gödröcskéi kiemelték mosolyát. Én csak álltam ott elveszve szemei zöld színeiben. Elég furcsa lehetett, de nem tudtam megszólalni. Olyan hülyén éreztem magamat. Ő csak vigyorogva felállt, majd még egy kézfogás után apámmal, elköszönt, és mi meg folytattuk az utunkat a Starbucks felé. Valahogy éreztem, hogy azzal a Harryvel még valamikor találkozni fogok. Egyszerűen éreztem. Most, 19 évesen azt kell hogy mondjam, sok minden változott. Sok, sok minden.
Jessica Claire Tomlinson vagyok. És beleszerettem apám volt legjobb barátjába.

Ha tetszett iratkozz fel oldalt, vagy írj komit. :)

A BLOG HIVATALOS NYITÁSA: 05.05.