2013. augusztus 17., szombat

Chapter 07.

Sziasztok!
Nos, hát itt lenne az új fejezet! Kérlek írjatok komit, szeretném tudni mit gondoltok, illetve mennyire tetszett/nem tetszett a rész.
xx,
Cece S.T.

Ready for the date?

(Saját, ha viszed ne tüntesd fel sajátnak)
Hogy is van ez? Egyik pillanatban még részegen lefekszem egy ismeretlennel, a másikban meg randira megyek apám legjobb barátjával? Még én érzem magam úgy, mint aki lemaradt volna valamiről, pedig egész végig jelen voltam. Tudtommal...
Az SMS-ben azt írta, hétre lesz itt. Az órára tekintve már fél hat van, szóval ideje lenne készülődnöm.
Nem, mintha annyi időbe telne elkészülni - mint más lányoknak - de a szüleim elől valahogyan el kell rejtőznöm. Nem tudhatják meg, hogy randira megyek, azt meg végképp nem, hogy kivel.
Egyszer úgy is el kell mondanod neki, Jess!
Már most erre gondolok, pedig még nincs is köztünk semmi komoly. Az a még szócska... Fejezd be, Jessie!
A fürdőbe igyekeztem és az agyam már azon kattogott, hogy mit vegyek fel. Na jó, kezdek megijedni magamtól. Mióta is érdekel, hogy hogyan nézek ki?
Talán inkább az érdekel, hogy Harry szerint, hogy fogsz kinézni...
- Fejezd be! - ütöttem fejbe magam, ami nem tűnt jó ötletnek, mert pontosan, akkor jött ki apa a szobából.
- Öhm...tudnom kéne? - kérdezte egy furcsa pillantással, majd felnevettem.
- Neeem. - húztam el és gyorsan a fürdőbe mentem. Magamra zártam az ajtó, majd megengedtem a zuhanyban a vizet. Beállítottam a megfelelő hőmérsékletre, közben a tükörben nézegettem magam. Nem, mintha akkora egoista lennék, de azért érdekel, hogy mennyire ép az arcom. Meglepetésemre egy pattanásom sem jött elő. Hú, egy pont Jessie-nek! 
Levettem magamról a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá. Eleinte csak álltam és hagytam, hogy a gondolatim barangoljanak a fejemben, majd észhez térve elkezdtem megmosni a hajamat, majd leöblíteni a sampont. Mikor sikeresen a szemembe folyt a tusfürdő, egy sor káromkodás után vizesen léptem ki a zuhanyból és hatalmas szerencsémre, amikor a törülközőért nyúltam volna, kiszaladta a talpam alól a talaj és sikeresen a földön landoltam. Mázlimra, a törülköző hamarabb esett le, mint én, szóval nem ütöttem be annyira magam.
Felkelve a földről, magam köré csavartam a lila pamutot és a tükörbe nézve elszörnyedtem.
A szemem véres volt, a hajam szanaszét állt a a vizes fürtök össze-vissza álltak. Sóhajtottam idegességemben, majd elemeltem a hajszárítót a pultról és elkezdtem szárítani a hajamat.
Körülbelül húsz percembe került, hogy azt mondhassam; elfogadhatóan nézek ki.
A hajam egyszerűen nem akart úgy beállni, ahogyan szerettem volna, egy tincs még kijjebb is állt, mint a többi. A szemem véres a tusfürdőtől és rá kellett jöjjek bevertem a karomat az esés közben, ami egy zöld foltot hagyott maga után.
Idegesen mentem be a szobámba és a szekrényemben kezdtem el kutatni a ruhák között.
Körülbelül tíz perce vehetett igénybe, mire találtam egy olyan ruhát, ami nem túl rövid, nem is túl hosszú és elfedi a zöld foltot, - ami idő közben úgy néz ki már lila lett - ami a felkaromon eléggé feltűnő volt.
Felvettem egy fehérneműt, majd magamra kaptam a ruhát és kinyitottam résnyire az ajtót. Kidugtam a fejem megnéztem, hogy kint van-e valaki. Szerencsére anyáék valószínűleg vagy lent, vagy a hálóban vannak, így minden probléma nélkül igyekeztem a fürdőbe, ismét.
Magamra zártam az ajtót és a tükör elé állva kezdtem el sminkelni. Halvány alapozót kentem fel, meg egy kis szempillaspirált és szürke szemfestéket. Több dolgot nem tettem fel, így is soknak éreztem.
A tükörbe néztem, de még mindig nem voltam teljesen toppon. Zöldes barna szemeim véresen mutatkoztak és annak ellenére, ahogyan kinézett, annál rosszabb volt, ahogyan csípett.
Kinyitottam az ajtót, megint a szobámba siettem, ahol felvettem egy fekete magassarkút és magamhoz kaptam a retikülömet. Az órára pillantva megállapítottam, hogy csak úgy repül az idő, és már hat óra 55 volt.
Letettem a retikülömet, majd átsiettem a fürdőbe, még egy utolsó ellenőrzésre.

*Harry szemszöge*


Már hét óra és Jessie sehol, én viszont itt állok készen a randira az ajtójuk előtt. Már vagy ezerszer felhívtam, de nem veszi fel a telefonját. Már azon gondolkoztam, hogy bekopogok, amikor arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtó. Tágra nyílt szemekkel bámultam Eleanort és ő is hasonlóképp nézett.
- Mit keresel itt? - kérdezte mosolyra húzva a száját. 
- Je...akarom mondani Louis itt van? - kérdeztem, mire csak bólintott egyet és beinvitált a lakásba. 
- Louis! - kiáltott, majd pillanatokon belül fel is tűnt a keresett személy. Eleanor ezután kiment a lakásból, én pedig egy kézfogással üdvözöltem barátomat. 
- Harry, mi szél hozott errefelé? - kérdezte lelkesedve, majd leültünk a kanapéra. 
- Tudod, csak átutazóban vagyok és gondoltam, beköszönök. - húztam féloldalas mosolyra a számát, majd azon kezdtem gondolkozni; Innen hogy jutunk ki?
- És, merre felé tartasz? - kérdezte még mindig mosolyogva, én az én arcomról viszont letörlődött. 
- Tudod, csak...utazgatok...erre-arra... - próbáltam érhetően beszélni, majd hallottam, hogy fent megnyikordult az egyik ajtó, majd tekintetemet a felső szintre helyeztem. A fürdőből Jessie hajolt ki. Egyszerűen gyönyörű volt. Kicsit el is ámultam, amit Louis észre is vett. 
- Harry, mit nézel? - a nevem hallatára Jess gyorsan visszafordult a fürdőbe és bevágta az ajtót.
- Ó, biztos Jessie. Ma egész nap ilyen. - legyintett. Ekkor eszembe jutott valami.
- Kérhetnék... kávét, esetleg? - kérdeztem és már álltunk is fel a kanapéról.
- Persze, menjünk a konyhába. - az említett helyszínre érkezve leültem a pulthoz, majd elővettem a telefonomat és elkezdtem pötyögni egy SMS-t Jessinek. 
A konyhában vagyunk, siess ki és 2 percen belül én is kint leszek. -H 
P.S.: Gyönyörű vagy. ;)

*Jessie szemszöge*



Azt hittem kiugrik a szívem, mikor észrevettem Harryt apámmal beszélgetni. Ahogy visszapördültem a fürdőbe, hoztam a formámat. Egyenesen a padlóra estem és 'szerencsémre' bevertem a combomat. Remélem ez is zöld...
Feltápászkodva a földről és ismét kinéztem az ajtón. Tiszta a levegő, akcióra fel! Mint a kommandósok...
Átsiettem a szobámba, - ma már körülbelül harmadjára - és a retikülömért nyúltam, amiből kiemelve  a telefonomat pont abban a pillanatban kezdett el rezegni, jelezve; üzenetet kaptam. 
A képernyőre pillantva megláttam, hogy 16 nem fogadott hívásom van és 1 szöveges üzenetem. 
Megnyitottam az SMS-t és amint elolvastam, már a földszinten is voltam. Gyorsan siettem ki a házból, majd miután kiléptem a teraszra, nagy megkönnyebbülés ért. Ez meleg helyzet volt...
- Hova, hova, kisasszony? - hallottam meg egy jelenleg nem kívánatos női hangot a hátam mögül. Behunytam a szemem és ajkaimba harapva megfordultam, imádkozva, hogy csak képzeltem. Ez nem jött be...
- Anya, te, itt? - kérdeztem ijedve, mire felnevetett.
- Tudod ez a házunk terasza.. Inkább én kérdezek. Hová igyekszel, amiről nem szeretnéd, hogy tudomást szerezzünk apáddal? - győzedelmes vigyor ült a képére. Ezt tuti tőle örököltem... De nem volt szükség a magyarázkodásra. Tudta...
- Mintha nem sejtenéd..? - vetettem oda neki, majd mentem volna le a lépcsőn, de visszarántott a kezemtől fogva. 
- Jessica! Csak azt szeretném, hogy vigyázz magadra! - mondta. Hallani lehetett, hogy őszintén beszél.
- Tudok vigyázni magamra! - álltam ki magam mellett, de ez nem, mintha segített volna. 
- Elhiszem... De, ha nekem amiatt a bunkó miatt fog összetörni a szíved, hozzám nem jössz sírva. - mutogatott a ház felé, Harryre célozva.
- Honnan ismered őt ennyire? - kérdeztem felháborodva, mire felém szegezte komoly pillantását.
- Hidd el, jobban ismerem, mint te. - mondta, majd ezzel el tűnt a szemem elől és már csak arra eszméltem fel, hogy Harry áll előttem.
- Minden oké? - kérdezte féloldalas mosolyával, majd bólintottam. Elindultunk a kocsija felé és próbáltam elfelejteni az anyámmal történt beszélgetést. Még, hogy jobban ismeri Harryt... 
- Készen állsz a randira? - kérdezte, miközben besegített a Range Rover-be.
- Készen. - bólintottam, majd ő is beszállt a sofőr ülésre és elindultunk. Készen állok... 

17 megjegyzés:

  1. Drága Cece! Nem tudom, miért így kezdem, jól esett^^ Eddig még nem kommenteltem a blogodhoz, hülye is voltam(._.) de most komizok. Iszonyatosan jó lett! És tökre tetszett az a rész, amikor Harry és Louis beszélgettek, és közben Jessie kiosont^^szóval, csak így tovább, és még egyszer; nagyon jól lett!:33

    VálaszTörlés
  2. Nyááányáááá nyáááááááááááááááááááááá *-* Szóval Eleanor jobban ismeri Harryt, mint azt Jess gondolná...hmmm.... :$ :33 xDDDDDD
    Tetszett, bébike, jöhet a kövi^^ :D

    VálaszTörlés
  3. Hmm...Csak nem véletlenül jött ez így össze??
    Úgy tudom...vagyis Directioner tudásom szerint Harry eléggé gyakran a szemébe "önti" a tusfürdőt vagy a sampont...
    Amúgy szerintem Eleanor persze, hogy jobban ismerni, mint Jess xD
    Nem tudom...Nekem ez így elég alap dolognak tűnik :D
    Amúúúúúúgy kibek*rt fantasztikus lett... :D Nem tudom honnan jött ez a szó, sorry :D
    VÁROM A KÖVIT IDŐVEL! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg? Erről nem is hallottam..oO De hidd el, nem Harry szokását akartam átadni Jessienek, csak velem ez már sokszor megtörtént és ha szerencsétlenség, akkor én vagyok a mestere...
      Egyértelmű, hogy Eleanor többet tud Harryről mint Jess, de ő ezt nem tudja :D Ő nem Directioner XDD
      Azért örülök, hogy tetszik :D

      Törlés
  4. ÓÓ istenem.:DDD Nem is tudod hogy vártam ezt a részt.^^ Nagyon jó lett.:DD Mennyit röhögtem amikor oda vissza futkározott a fürdőből a szobájába.:DD Remélem a kövit hamarabb tudod hozni, nagyon várom!:)

    VálaszTörlés
  5. Úristen, de örülök az új résznek!! Már nagyon vártam!! De ezért megérte. Nagyon nagyon jó lett, mint mindig!! Imádom ezt a blogot, és remélem ezt nem fogod bezárni;)xxx

    VálaszTörlés
  6. úúúúúristen:)) nagyon vártam már! :)) ♥ huuh, nagyon jó lett, várom a köviit:)) ♥

    VálaszTörlés
  7. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ *______________________________________* imádom,imádom,imádom ja és ha nem mondtam volna még imááááááááááááááááááááááááádom!!!!!!!!♥
    nagyon szeretem a sztorit, gyorsan siess a kövivel<33

    VálaszTörlés
  8. Jesszus!!!! Eleanor tudjaaa! - volt az első reakcióm. :DDDD
    Vajon mi fog történni a randin? Ajj. Louis mikor tudja meg? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!! minél hamarabb következőőőt <3333

    VálaszTörlés
  9. Húha, nagyon szégyellem magam, amiért így lemaradtam, de itt vagyok:D

    Az előző részből egyébként a kedvencem az a vége! Az SMS:DD

    Szegény Jess, annyira szerencsétlen, hogy nekem fáj helyette is:D Minden alkalommal elesik a fürdőből kilépve. Ja nem is, az elején is volt egy ilyen rész, de ott csak megbotlott, ha jól emlékszem:D

    Eleanornak jó szeme van a dolgokhoz, talán többet tud, mint hinnénk? Mármint Harryről? Volt egy pillanatom, mikor így éreztem. Kicsit meglepett, hogy kijelentette; "hozzám nem jössz sírva". Szerintem az anyukák nem ezt szokták mondani, bár... Szegény Eleanorból lehet, hogy kinézem:D Azért kicsit mégis meglepett, hogy ennyire tájékozott, pedig eddig meg azon voltam meglepődve, hogy nem tűnik fel nekik:D

    Kicsit megijedtem, mikor Eleanor kilépett az ajtón. Azt hiszem már egy ideje figyelhette az autót, majd később direkt húzta csőbe Jesst? én így gondolom, mert ő szemfülesebb, mint Louis, aki nem tud rosszat elképzelni a barátjáról. Talán pont ebből jött rá a "viszonyra" is?

    Harry átutazós sztorija olyan lapos volt, mint egy palacsinta:D Csoda, hogy Lou nem gyanakodott, túl naiv. Hiszen náluk töltött pár napot nem? Én úgy értelmeztem, mert elég sokáig ott volt, és éjszakára is maradt. Szóval véletlenül pont előző nap haza ment, majd másnap pont arra utazik át? és Louis nem sejt semmit? Na kíváncsi vagyok én erre, hogy mit fog szólni. Valószínűleg senki nem örül, ha a lánya egy kétszer olyan idős férfival kavar. Dehát Harry az Harry. Vajon ez véget vet a barátságuknak? Mert nem hinném, hogy tapsikolni fog örömében:D Főleg, hogy ő is ismeri Harryt nagyon jól.

    Hm... hát én is jól megmondtam. Remélem azért van egy kevés értelme:D
    ~xx

    VálaszTörlés
  10. Atyavilááág!! Nagyon jóó leeett!!! Juuuj! Remélem, minél hamarabb hozod a kövit, mert nagyon várom!
    Puszi: Lili:)

    VálaszTörlés
  11. Nanóóóóóóóóóóóóóóóóóókáááááááááááám*--------------* Jess lebukott.:3 De jó mááár.:D Ahh, gyorsan hozd a kövit!:D

    VálaszTörlés
  12. jujj, még még még :D tetszik ez a fajta Eleanor :D remélem hamar lesz kövi :) xoxo

    VálaszTörlés
  13. Szia, meglepi itt: http://elrabolva-londonban-harrystyles.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  14. Nagyon jó gyorsan kövit <3

    VálaszTörlés
  15. Áhhh. IMÁDOM! Gyorsan kövit! *-* <3

    VálaszTörlés