Chapter 12.

Sziasztok!
Hát itt lenne a rész, ami igazándiból már körülbelül 2 napja itt pihent piszkozatban, de közben még terveztem a többi részeket. Szóval, most már minden le van fixálva, a blog - hivatalosan is bejelentem - 20 részes lesz. Köszönöm szépen Bianca H.T.-nek a segítséget a döntéseimben. Ne ijedjetek meg, hogy mindjárt vége, garantálom, hogy izgalmakkal teli részek következnek.
BTW.: Ha valaki meg meri azt tenni, hogy leszól, mert ebben a részben szinte csak "alapvető Directioner információk" vannak azt megeszem.
Jó olvasást,

xx,

Cece S.T.

I know you were Trouble

Hetek teltek el azóta a nap óta, amikor majdnem lebuktunk Harryvel. Azóta egyre csak erősödő kapcsolatunkról beszámoltam teljes egészében anyának, aki ellenezte ezt a dolgot kettőnk között, de szerintem pontosan tudta, hogy nem tudna mit tenni ellene, és nem is akarta volna megfosztani az egy szem lányát a szerelemtől.

"- Még akkor se, ha az a valaki, akit szeretsz… Harry."

Nem értettem, hogy ezt miért így fogalmazta meg, de nem is akartam tudni olyan dolgokról, amikhez semmi közöm. Nem nézhetek vissza a múltba, a jövőmre kell, hogy koncentráljak. 19 éves vagyok, végeztem a középiskolával, de mit kezdenék én ezek után? Régen mindig azt hangoztattam, hogy egyetemre fogok menni, szerzek egy diplomát és így majd komolyabban fognak venni mások. Mindig vágytam rá, hogy az emberek ne úgy beszéljenek rólam, mint "a nagy Louis Tomlinson lánya". Azt szerettem volna, ha az utcán sétálva, aki meglát, úgy forduljon oda a mellette lévőhöz, hogy; "Te is láttad? Ő Jessica Tomlinson, tudod, akinek Louis Tomlinson az apja". De ez valószínűleg sosem fog megtörténni. Inkább egy hatalmas hibának tart a fél világ, mert gyakorlatilag miattam oszlott fel a "földkerekség legnépszerűbb bandája". Megérthetnék már, hogy egy gyerek nem tehet semmiről. Teljes egészében ártatlan vagyok, nem én akartam megszületni. Ezt már a szüleim és Harry is elmagyarázta, ha meg ők sem lettek volna elegek, még Cassy is nyugtatgatott, miután egyik nap elmeséltem neki is ezt az egészet.

- Figyelsz te rám egyáltalán? - zökkentett ki a gondolataim közül drága barátnőm, majd visszafordultam a számítógéphez. Éppen a Taylor házban ültünk, és a híres-neves One Directionről kerestünk információkat.

Mit ne mondjak, elég jók voltak az ő korukban. Még most is hallgatják őket, szinte mindenki, aki valaha Directioner-nek nevezte magát. Szinte lehetetlenség elképzelni, hogy ennyi év elteltével is nagyon sokan szeretik őket, pedig nekik sikerült. Sikerült úgy is híresnek maradniuk, hogy már egyáltalán nem voltak benne az iparban a feloszlást követően. Találtunk egy-két dolgot a neten, amik igencsak viccesnek bizonyultak, és közben meghallgattuk az összes albumjukat. Újabb gondolatmeneteimet barátnőm fülsüketítő vihogása törte meg, amitől összerándultam, és most már ténylegesen rá figyeltem.

- Na, mit találtál? - érdeklődtem, majd egy egyszerű mozdulattal felém fordította a képernyőt, és egy pontra mutatott, hogy honnan kezdjem el az olvasást. "Ha nem lenne az 1D, még szűz lennék" - nyilatkozta Harry Styles..." Még végig se olvastam a mondatot, már felnevettem. Most már értettem az egy perccel ezelőtti vihogást.

- Lehet csak azért ment az X Faktorba, hogy csajozzon! - mondta Cassie még mindig nevetve mellettem.

- Nem kell ahhoz tehetségkutató… elég, ha elmegy egy klubba - rántottam meg a vállam, mire elgondolkoztam ezen is. Ha itthon maradtam volna aznap, és nem mentem volna el arra a helyre, akkor most éppen nem apám volt bandájáról keresgélnénk információkat… Lehet nem is érdekelne ez a dolog annyira...

- Számítsd bele, hogy ő még csak 16 volt, amikor jelentkezett - világosított fel Cassy, és akkor rá kellett jöjjek, hogy mennyire igaza volt. Mindig megzavar az a hatalmas korkülönbség. Ez az egész gyakorlatilag elvette a fiatalkorát. Végigbulizhatta a fél életét, az igaz, de a családjára is alig lehetett ideje, hiszen a This is us-ban pontosan erről beszéltek mindannyiuk szülei, hogy volt, aki több hónapig nem fordult meg otthon, nem is találkozott szeretteivel, maximum telefonon beszéltek egymással.

- Nézd csak mit találtam! - fordított - most már konkrétan engem - a gép elé Cass, és kitágult pupillákkal bámultam a link címét, ami csak egy kattintás, és egy újabb oldalt fog megnyitni meg.

Harry Styles ex-barátnői

Rákattintottam. Megláttam a női neveket egymás alatt felsorolva, és azt hiszem, hogy párat ismertem is. Legalábbis hallásból biztosan.

- Te, az nem az a szőke csaj? 'Cause I know you were trouble when I walked in... - kezdett el énekelni egy eléggé ismerős dalt, szinte tökéletesen.

- So shame on me now flew me to places I've never been... - folytattam kevésbé gyönyörű hangommal, és a végére egész jól belejöttünk.

- Now I'm lying on the cold hard ground - énekelt Cass, majd egyszer csak minden figyelmeztetés nélkül kinyílt az ajtó.

- Oh, Oh! Trouble, trouble, trouble! - kiabált Tony, meglehetősen fülsüketítően. Cassyvel összenéztünk, majd hatalmas röhögőgörcs kerített hatalmába minket.

- Na, ezért ennyire nem volt rossz! - játszotta a sértődöttet barátnőm bátyja, de a mondat végére elnevette magát. - Egyébként, mi jót csináltok? - ült le kettőnk közé, majd a képernyőt nézegette. - Hm, ő elég jól néz ki! - mutatott egy sötét barna hajú lányra, akinek nagyon ismerős arca volt számomra.

- Ő Cher Lloyd! - kiáltotta Cassy, és Tonyval egyszerre kaptunk a fülünkhöz. Komolyan, ha így folytatja halláskárosulást fogok szenvedni. Szegény Tony...

- És tényleg! - csaptam a fejemre, amikor leesett. - Hisz én még találkoztam is vele! Azt hiszem hét éves lehetettem... - gondolkoztam el rajta, majd mindketten felém bámultak.

- Most meg mit néztek? - kérdeztem hol az egyik Taylor testvérre nézve, hol a másikra.

- Ki tudja, hogy még mennyi csajjal találkoztál, aki a pasiddal kavart! - mondta barátnőm, és megint elmerengtem a gondolaton. Egyáltalán mennyi mindenkije volt Harrynek, előttem?

- Mi? Neked barátod van? - kapta felém a tekintetét Tony.

- Igen, de azt hittem, hogy tisztán áthallottad, amikor a húgod azt kiabálta nemrégiben, hogy; "Na, végre van valakid, Jessie!" - utánoztam vékony hangját, közben Tony meglepődött arca hirtelen széles mosolyra húzódott.

- Hát ez a nap is eljött! A kishúgocskámnak barátja van! - ölelt át hátulról, majd nevetve löktem le magamról a kezeit.

- Hé! Amikor nekem van valakim miért nem így reagálsz? - kérdezte felháborodva Cass, majd meglökte bátyját, aki leesett az ágyról.

- A testvéri dolgokból inkább kimaradnék! - álltam fel, majd magára hagyva a két Taylort, indultam ki az előszobába. Felvettem a fekete sportcipőmet, majd hangosan kiabáltam, jelezve, hogy elhagytam a házat. Hazafelé ballagtam, és egyre csak azon kattogott az agyam, hogy Harry mennyi lánnyal kavart előttem… Pár dolog olyankor megfordul az ember fejében; hogy miért volt ennyi csaja, hogy milyen időközönként váltogatta őket, és hogy miért szakítottak. Lehet beteges, nem tudom, abban a pillanatban teljesen normálisnak tűnt, hogy ezen tanakodtam. Igazándiból nem tartom magam féltékeny típusnak… de, ami az enyém, az maradjon is az enyém!

- Megjöttem! - kiabáltam, majd levetettem a cipőmet, és becsuktam magam mögött az ajtót. Egyre beljebb mentem, amikor hangokat hallottam, és inkább a falhoz simulva vártam meg, amíg elcsendesednek. Nem szerettem megzavarni beszélgetéseket, de hallgatózni se akartam, viszont akaratlanul is elcsíptem pár mondatot. Az egyik hang édesanyámé volt, a másik pedig… Harry?!

- Úgyis összetöröd a szívét... Én csak figyelmeztettem - anya hangjából ítélve, mentegetőzött.

- Már miért tennék ilyet? - felháborodva, szinte még az előző mondatba belevágva kérdezett.

- Nem is tudom. Hagy említsek pár nevet… Felicity, Cher, Jade… - csak úgy sorolta a neveket, mintha valami betanult történelmi személyek lennének, nekem pedig leesett az állam. Kissé beleszédültem a gondolatba, miszerint lehet, hogy a mi kapcsolatunk is zátonyra fog futni. Viszont én nem fogom hagyni!

- Megjöttem! - hallottam ugyanazt a mondatot amivel, pár perccel ezelőtt beléptem, majd kinyílt a bejárati ajtó, és apa jelent meg az előtérben, kettő hatalmas papírzacskóval a kezében.

- Segítek! - próbáltam hangosan beszélni, hátha anyámék meghallják, és inkább befejezik az eszmecserét, de inkább apám vette észre.

- Jess, itt állok tőled egy méterre, hallak! - nevetett, majd az egy zacskóval a konyha felé sétált, és én is ballagtam mögötte.

- El, hoztam… Ó, helló Harry! Egy pillanat! - mondta apám, majd beviharzott a konyhába. Megálltam a nappaliban, majd Harryvel szembe fordultam. Nem tudtam kontrollálni a tettem, odaléptem hozzá, és szorosan magamhoz öleltem, amit viszonzott. Miután eltávolodtam tőle, anyám felé pillantottam, aki egy nagyot sóhajtva pillanatokon belül odajött hozzám, és elvette tőlem a zacskót.

- Öt perc. Nem több! - mondta, majd azzal követte apámat egyenest a konyhába. Harry felé fordultam, aki döbbenten bámult felém.

- Hallottál belőle valamit? - kérdezte halkan, miközben a földet fixírozta.

- Csak néhány dolgot… de nem számít. Nem, amikor csak ennyi időnk van - mondtam, majd közelebb lépve hozzá, magamhoz húztam egy hosszúnak ígérkező csókra. Kezeimmel átkaroltam a nyakát, ő pedig a csípőmet fogta.

- Ugye tudod, hogy sosem hagynálak el... - suttogta a fülembe, ami nagyon is jól esett, ugyanakkor teljes mértékben úgy hangzott, mint aki magát szeretné meggyőzni, nem pedig engem.

- Nem hagynám - válaszoltam, és ekkor még egyszer összeforrtak ajkaink, de pillanatokon belül fordultunk el egymástól, amikor lépéseket hallottunk.

- Úgy döntöttem, hogy tartunk egy kis Tomlinson-féle vacsorát, úgy is rég voltunk már így együtt. Csatlakoznál hozzánk, Harry? - kérdezte apám a küszöbön állva, anyám pedig inkább elvonult a fürdőszobába. Összenéztem a göndörkével, aki kétségbeesett mosollyal fogadta el a meghívást. Mik lesznek még itt…

Chapter 11.

Sziasztok!
Hát itt lenne a rész. Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb hozni, de nyílt napon voltam, versenyen voltam a suliban, ahova szeretném, hogy felvegyenek... készülni kellett rá, meg tanulni. Szóval, én is emberből vagyok, nem ülök egész nap a gép előtt. Lényeg, itt a rész.

Mostantól kezdve a részek hosszúsága nem mindig fogja elérni a minimum 1000 szó megfogadásomat, mert már összeírtam hogyan fog alakulni a továbbiakban a blog. 

I can't change

*Harry szemszöge*

- Haver, ez nem kifogás. Még meg tudsz változni! - biztatott Louis, de a gondolataim erősebbek voltak, és szinte már fájt az igazság. Mégis mit képzeltem? Hogy csakúgy, minden probléma nélkül kavarhatok a legjobb barátom lányával? Ráadásul még reménykedtem is benne, hogy ez most valami komoly is lehet.

De rá kellett jönnöm, én, én vagyok. És nem tudok megváltozni.

Emlékszem, amikor annyi idős lehettem, mint Jess,- a 'fiatal' éveim vége felé - minden nap a srácokkal ökörködtünk, este meg valami menő bárban ittam le magam holt részegre. Most így visszagondolva néha elcsodálkozom, hogy mekkora mázlim volt, hogy nem haltam bele egyes túlzásba mért alkohol, vagy épp más használata után. De ezzel az életformával felhagytam. Rájöttem, hogy felesleges minden nap seggrészegnek lennem, hiszen mire jó az? Másnapra megoldódnak a gondok? Nem... Csak egy kiadós fejfájás, és az ital hamarosan visszatekint rád a mosdóban. Ha éppen otthon ébredsz...

Jessie-nek még élveznie kell az életet, nekem viszont már igencsak meg kellene állapodnom. Attól még, hogy így negyven felé is lányok, sőt nők millióit is megkaphatnám, én válogatok. Hozom a formám, és soha nem találok senkit, aki megadna nekem mindent, és akinek odaadhatnám azt, amire még nem volt példa. A szívemet... De, mint mondtam; Nem tudok megváltozni.

- Haver, komolyan beszélned kell azzal a csajjal, mert teljesen elveszi az eszedet! - nevetett fel Louis, és hátradőlt a kanapén. Ó, ha tudnád...

Arcomat kezeim közé temettem, majd felsóhajtva én is hátradőltem. Csend telepedett a szobába, amit csak Louis telefonjának a csörgése zavart meg.

- Ezt fel kell vennem. - mondta, majd a következő pillanatban már a vonal túlsó végében lévővel beszélgetett.

- Csak nem az asszony? - nevettem fel, mire ő is felhorkantott, aztán magyarázkodhatott, hogy mi miatt.

- Most? De, hát én... Rendben... Fél óra... Szeret... És lerakta! - csapta le idegesen a telefonját barátom.

- Ez már csak így megy. - rántottam meg a vállam.

- Egy perc alatt meg tudtál változni? Szép teljesítmény Mr.Styles! - kezdett el tapsolni. Mindig ezt csinálta régebben is. Ha egy kis dologgal már felbosszantotta valaki, az kihatott a környezetében lévőkre is. Ez esetben, rám.

- Viszont nekem most mennem kell... Eleanor hazaért, és szeretne valamiről beszélgetni... A nők és a kis titkaik. - nevetett fel, majd elmeredt a távolba, hogy hitelesítse; elgondolkozott rajta. Én csak megráztam a fejem, és meglöktem a vállát, arra ösztönözve, hogy haladjon.

- Ennyire nem akarod, hogy itt legyek? Rendben, Styles, megjegyeztem! - próbált komolyan beszélni, de már annyi ideje ismerem, hogy meg tudom állapítani, amikor ténylegesen komolyan gondol dolgokat, vagy csak próbálja megjátszani.

- Nem, dehogy... de El már biztos hiányol. - kerestem valami kifogást, pedig majdnem rávágtam, hogy a lányod a szobámban vár rám...

- Ha már Eleanor-nál tartunk... - nézett le a földön heverő női cipőre. Basszus! - Ez teljesen olyan, mint az egyik magas sarkúja... Legalábbis nem hiszem, hogy pont a tied lenne. Haver, ha csaj van nálad, küldj el a búsba, és vele foglalkozz! - nevetett, majd sietve az ajtóhoz értünk.

- Rendben, majd, ha legközelebb ilyen helyzet alakul ki, kitalálom, hogy mikor akarsz jönni hozzám, és előtte rád csörgök. – mondtam szarkasztikusan, ami tisztán kivehető volt a hangomban. Legszívesebben most megint a 19 éves énem lennék, hogy ne lehessen probléma a korkülönbséggel Jess és közöttem. Csak egy a gond. Amikor én voltam annyi, akkor ő még meg sem volt…

- Na, akkor köszönöm ezt a meghitt beszélgetést – nevette el magát, majd folytatta – sajnálom, hogy megzavartalak, bármit is csináltatok, bárkivel. Akkor, helló! – tartotta ki a kezét, amit sietve elfogadtam, megráztam, majd el is hagyta a lakásomat. 

Miután becsukódott, nekidőltem az ajtónak, és mélyet lélegeztem. Nekem ez nem fog menni, ha folytonosan rejtőzködnünk kell majd Louis elől. Akármennyire is jól megy a hazudás művészete nem szeretem alkalmazni a családom, baráti körömben. Úgy csak egyre többen csalódnak bennem, ha kiderül az igazság. Ezt a saját káromon tanultam meg… 

Körülbelül 5 percig nyugtatgattam magam, hogy nem lesz semmi baj, Jess szeret téged, ezt be is bizonyította... És már elég régóta a szobádban vár rád, szóval iparkodjál, Styles! – szólt rám valami belső hang. Hallgatva rá csak úgy szeltem a lépcsőfokokat, majd pillanatokon belül benyitottam a szobámba. Arra számítottam, hogy majd Jessie mérgesen kérdőre von, hogy mi tartott eddig, helyette ott feküdt az ágyamon, teljesen védtelenül, mint egy angyal. Pedig már párszor bebizonyította, hogy néha elég távol áll tőle.

Odasétáltam hozzá, majd megkerülve az ágyat, levettem a pólómat, hogy kényelmesebb legyen, majd melléfeküdtem. Szorosan a hátához simult a felsőtestem, kezeimmel védelmezően körülfontam őt a csípőjénél keresztül. Pár pillanattal később mozgolódni kezdett, majd hagytam, hogy megforduljon kezeim között. Sötét volt a szobában, alig láttam valamit, de azt, mintha érzékeltem volna, hogy engem figyel.

- Elment? – kérdezte, majd ő is átvetette karját rajtam, ezzel még közelebb kerültünk egymáshoz, ha ez lehetséges.

- El, persze. – mosolyodtam el álmos hangja hallatán. Belepusziltam a hajába, majd mikor azt gondoltam, hogy már vissza is aludt, megéreztem puha ajkait az enyéimen. Óvatosan, szinte automatikusan lentebb vezettem a kezeimet testén, ezzel egy időben ő fölfelé mozgatta. Pont akkor markoltam meg, amikor a hajamba tűrt, így egyszerre nyögtünk bele egymás szájába, mire mindketten felkuncogtunk. 

- Itt aludhatok? – kérdezte, majd kezeimmel megkerestem az övét, és összekulcsoltam ujjainkat.

- Bármikor. – suttogtam, majd pár perc néma csönd után már csak Jessie aranyos szuszogását lehetett hallani. Mellkasomat párnaként használva aludt, én pedig átkaroltam a derekánál fogva, és lehunytam a szemeimet. Egy álomképet láttam, ahol Jess és én egykorúak vagyunk, mindketten boldog családi életet élünk, kettő gyerekkel a nyakunkon. Ebben a képben nem létezett Louis, nem kellett bujkálnunk, nem létezett korkülönbség, nem volt semmi zavaró tényező. Csak ő, és én. Meg a két gyerekünk, akik valószínűleg csak a álmaimban léteznek. És valószínűleg, máshol nem is fognak. 

Mert elvégre Jess nem néz ki annak a tipikus anya-formának, én meg végképp nem vagyok valami apa figura. Mégis, én csak vele tudom elképzelni a jövőmet. De mindehhez meg kellene változnom. Amit nem tudok.

Chapter 10.

Na sziasztok!

Megint itt vagyok, új design, új rész + a szereplők képei újultak. 

Szeretnék gyakrabban hozni részeket, de egyszerűen néha már lelki erőm sincs, hogy írjak...

Na mindegy, most itt van, ezt kell szeretni. Jó olvasást, remélem nem utáltok meg egy rész miatt.:)

xx,

Cece S.T.

Another world, Another Harry

Kikerekedett szemekkel futottam át az üzenetet. Sok dolog villant át az eszemen abban a pillanatban. Mi van, ha anya beszámolt apának erről az egészről? Vagy másképpen, hogy kerülne ide fél órán belül?
- Történt, valami? – kérdezte Harry, miközben mögém lépett, és átkarolta a derekamat, majd a nyakamat kezdte el csókolgatni.
- Apám itt lesz körülbelül… - még be sem fejeztem a mondatot, már abbahagyta az előbbi tevékenységét. Megfordultam. Szembe találtam magam döbbent tekintetével. Valószínűleg mindkettőnk agya ugyanazon kattogott, már szinte hallani lehetett a gondolatmenteit. Biztos vagyok benne, hogy hasonlóak az enyéimmel.
- Pedig reménykedtem benne, hogy folytathatjuk. - nevetett fel, mire beleütöttem a vállába, ami természetesen neki meg se kottyant.
- Perverz! - mosolyodtam el én is.
- Mi, én? Csak egészséges a fantáziám veled kapcsolatban. - mentegetőzött, majd közelebb lépett, és kezeit a csípőmre rakta, ezáltal közelebb húzott magához. - Nem lehetne, még egy kicsit folytatni? - dörmögte a fülembe, majd a nyakamon egy olyan pontot kezdett el szívni, amitől hirtelen nem tudtam értelmes választ adni. Csak akkor sikerült rászánnom magam, mikor abbahagyta, és a szemeimbe nézett, válaszra várva.
- Jó, de akkor gyorsan! - engedtem. Kezeimet a vállára csúsztattam, és most én húztam magamhoz egy csókra. Elfordította a fejét, hogy mélyítse, és így nyelve utat tört a számba. Nagyszerűen csókol!
Kezei csípőmről a fenekemre terelődtek, amiket meg is markolt, ezzel nyögésre késztetve engem. Közben az inggombjaival bajlódtam. Sikerült leszenvedni róla, ami felfedte előttem tökéletes felsőtestét. Legalábbis, számomra tökéletes. A legközelebbi falhoz tolt, amibe sikeresen bevágtam a hátam, ezt egy mélyről jövő nyögéssel nyugtáztam.
- Egy faltól hangosabban nyögsz, mint tőlem? Szép! - nevetett fel, majd olyan közel jött hozzám, amennyire csak tudott.
- Húsz perc! - suttogtam a fülébe. Mintha ezek valami varázsszavakat lettek volna, azonnal az övéhez kapott, majd a másik pillanatban, már a fém a padlón csattant. Közben, hogy megkönnyítsem a dolgát, ruhám alól lehúztam a fehér neműmet, nagy nehezen, hiszen elég közel álltunk egymáshoz.
- Szedsz...? - még be sem fejezte a mondatot, de nem is kellett, hisz tudtam mit akarna kérdezni. Magamhoz húztam egy újabb csókért. Ezt sosem lehet megunni. Közben, amíg én a ruhámat tűrtem feljebb, ő a bokszerjét húzta le, ami felfedte igencsak kemény férfiasságát.
- Akkor átfogalmazom. Mehet? - kérdezte. Vagyis, inkább kijelentette. Hallani lehetett a türelmetlenséget a hangjában. Csak bólintottam, majd hatalmas kezeivel felemelt, a falnak nyomott, ezzel egy idővel hatolt belém, tövig. Ennyire mélyen még nem volt. Hirtelen elöntött a fájdalom, és pár könnycseppnek megengedtem, hogy lefolyjon az arcomon. Harry nem látott semmit, hisz a feje a nyakam mellett pihent. Gyorsan kezdett el tolni, a fájdalom végtelennek tűnt. Nem élveztem benne semmit. Csak egy darab bábú voltam, amit a saját maga örömszerzésére használ. Mintha valami tilalom lett volna, nem bírtam megszólalni. Halkan, magamban sírtam, vártam, hogy vége legyen.
Hirtelen megállt, majd rám nézett. Szemei sötétségbe burkolóztak, mintha egy teljesen más Harry lett volna. Amint meglátott, hirtelen félelem ült ki az arcára, és sötétből, a megszokott zöldre váltottak szemei. Ellépett tőlem, ezzel kihúzódott. Őszintén szólva, megkönnyebbültem.
- Jessie, én... te jó ég! Nem akartam... basszus! - kapott a fejéhez, majd az alsójához nyúlt, és kezdte visszahúzni. Kezeimmel félénken megállítottam, majd hirtelen rám kapta tekintetét. Megráztam a fejem, majd a kanapéhoz sétáltam. Harry kilépett a nadrágjából, és követett. Leült mellém.
Lábaimat átvetettem a csípőjén. Enyhén kifejezve meglepődött, tág pupillái elárulták, hogy nem erre a lépésre számított. Bevallom őszintén, hogy ezek után, ha az egyik volt barátom tette volna ezt, felképelem, és úgy ahogy van, hazaviharzok, de Harry más volt. Valami hozzákötött, ami nem engedett szabadulni, így néhány nap után sem.
Lassan ráhelyezkedtem, majd így maradtuk néhány percig. A fájdalom halványult, majd oldalra tekintettem. Láttam, hogy Harry nem tud mit kezdeni kezeivel, leginkább azt nem tudta eldönteni, hogy most hozzámérjen-e vagy inkább ne. Rásegítettem a döntésben, amikor átirányítottam a csípőmre a kezeit.
- Lassan. - suttogtam a fülébe, majd úgy, ahogyan mondtam kezdtem el mozogni. Immáron egy cseppnyi fájdalom sem kapott helyet, az öröm vette át az irányítást. Az egész aktus lassú volt. Lassú, de részemről érzelmekkel teli. Nem tudhattam, hogy Harry hogyan értelmezni ezt a gesztust felőlem, de azt próbáltam ezzel kifejezni, hogy képletesen szólva megbántott, de bízom annyira benne, hogy megbocsájtsak.
- Sajnálom. - csókolt bele a nyakamban. - Nem tudom mi ütött belém. - még egy csók, de ezúttal megint elkezdett egy olyan pontot szívni, ami elérte, hogy elvigyen egy másik világba. Körmeimet belemélyesztettem izmos karjába, ezután ő is elélvezett. Hátrahajtott fejjel pihent, amíg én leszálltam róla, és a falhoz sétáltam, hogy visszavegyem a fehér neműmet. Meg is találtam, majd visszahúztam. Felemeltem Harry nadrágját, és a pár méterre heverő ingét, majd a kanapéra dobtam. Ebben a szent pillanatban csöngettek. Összerezzentem, majd Harryvel összenéztünk. A lehető leggyorsabban kezdte el felhúzni a ruháit, addig én tanakodtam, hogy hova a francba menjek, és azon idegeskedtem, hogy lehetséges, hogy apa tud erről az egészről. Harryről és Rólam.
- Menj a hálóba! - adta az utasítást. Bólintottam, majd a lépcsőn felviharozva, a már ismert szobába léptem.
- Újra itt! - huppantam le az ágyra.

Harry szemszöge

Hogy lehettem ilyen tapintatlan? Miért mindig magamra figyelek, és miért nem a másikra? Csak azt néztem, hogy én mit akarok. Nem is törődtem, hogy Jess-nek ez talán fájdalmat okoz.
Szerencsére, vagy, hogy másképp nevezzem, Jessie nem kapta fel a vizet, nem történt semmi, ami elronthatta volna ezt a szép kis esténket. Mintha azt akarta volna sugározni nekem tudat alatt, hogy bár megbántottam, de attól még ugyanúgy viszonyul hozzám, ehhez az egészhez.
Miután az utolsó gombot is sikerült begombolni az ingemen, az ajtóhoz siettem, amit szinte feltéptem.
- Helló haver! - üdvözölt Louis, a szokásos kézfogás-hátveregetős módon, majd belépett a házba.
- Mi szél hozott erre? - kérdeztem a nappaliba érve.
- Csak gondoltam beugrok a legjobb haveromhoz, ha már egyszer Jessie és Eleanor is kiruccantak otthonról. - mondta, mire hatalmas kő esett le a szívemről. Akkor, ezek szerint Louis azt hiszi, hogy Jess, az anyjával van. Nagyon jó! Akkor egy probléma megoldva!
- Haver, itt vagy? - legyintette meg a kezét az orrom előtt, amitől feleszméltem.
- Mi? Ja, persze. Bocs, csak kicsit elgondolkodtam.
- Azon a lányon, akit a múltkor említettél? Tényleg, vele mi van? Megszerezted a számát? - faggatott drága jó barátom, tulajdonképpen a saját lányáról. Na, most légy okos, Harry!
- Végül sikerült, fel is hívtam, de kiderült, hogy nem akar tőlem semmit. - rántottam meg a vállamat. - De tudod, hogy megy ez. A nők jönnek, mennek.
- Hát haver, egyszer neked is meg kell állapodnod! Hidd el, megélem az esküvődet! - nevetett fel, majd belebokszolt a vállamba, ezzel eszembe juttatva Jess-t.
- Szép álmok, tesó! - nevettem fel. - De én nem tervezek hosszútávra.
- Persze-persze! Szerinted én 21 évesen hosszútávra terveztem? - ütött a mellkasára, ezzel magára utalva, de végül felnevetett.
- Igaz, ami igaz. De te, te vagy, én meg Harry Styles. - egyszerű kijelentésemen jót nevetett, de rá kellett jönnöm, hogy ez vagyok én... Harry Styles, aki elneveti a fájdalmat, az igazságot, akinek világ életében nem voltak tartós kapcsolatai, aki akaratlanul megbántja az általa szeretett embereket, aki egy rakás szerencsétlenség. Jessie nem érdemel meg engem! Még előtte az élet! Egyetem, férj, család, gyerekek... Minden, ami nekem soha nem volt. 38 évesen itt vagyok egy bazi nagy házzal, temérdek pénzzel, és egy olyan lánnyal, akit pár napja ismerek, de ellopta a szívemet, és kinek nem-mellesleg a legjobb barátom az apja.

Chapter 09.

Sziasztok!

Nem tudjátok elképzelni, hogy mennyire sajnálom, hogy csak most van rész. Megpróbálom ezentúl rendszeresen hozni. (A névtelen pofázónak meg üzenem, hogy bekaphatja! Itt a rész... még, hogy nem csinálok semmit se...)

Remélem tetszik, írjatok komit, pls.♥

xx,

Cece S.T.

I ruined your life!

Közel 2 órán át ugyanabban a pozícióban ültem, könnyes szemekkel bámultam a képernyőt.
A film, amit találtam apa bandájáról, a One Directionről szólt. Úgymond, dokumentumfilm.
Az első perctől az utolsóig imádtam. Teljesen szemléltette velem, hogy mi történt 3 év alatt. Hogy mi mindent értek el eme röpke idő alatt. X Factor 3. helyezéstől kezdve a Madison Square Garden-ig. Egyszerűen hihetetlen! Aztán jöttem… én.
És megszakadt minden. Minden, amit elértek egy gyerek tönkretette.
Ez a gyerek pedig én voltam.
Felálltam a földről, és a kanapéra ültem, ahol nem találtam Harryt. Körbenéztem és sehol sem volt. Egyedül üldögéltem a gondolataimmal. Ha nem születek meg... Talán még most is együtt lennének. Habár semmi sem tart örökké, úgy ahogy a bandák sem.
Felhúztam a lábamat, és ráhajtottam a fejemet. Behunytam a szememet, és próbáltam lezárolni ezt a fajta, gondolkodást. Nem akarok azon elmélkedni, hogy miattam ment tönkre minden. Ez eddig meg sem fordult a fejemben.
- Jól vagy? - hallottam meg Harry mély, rekedtes hangját. Még mindig csukva tartottam a szemem, hogy ne láthassam az arcát. Nem bírtam ránézni, és azt sem akartam, hogy a kisírt szemeimet nézegesse.
- Jaj, ne sírj! Utálom, így látni az embereket. - kérlelt, majd felemelte a fejemet. A szemembe nézett, majd átnyújtott egy zsebkendőt, amit készséggel fogadtam el.
- Köszönöm. - böktem ki, miután letöröltem a könnyeim, és kifújtam az orrom. - Most biztos rémesen festek. - nevettem fel kínosan. Maga felé fordított.
- Bármilyen furán is fog hangzani, de szerintem így is gyönyörű vagy... lefolyt szemfestékkel és elkenődött rúzzsal. - nevetett fel. Annyira imádom a gödröcskéit..
Csend állt be közénk. Nem az a kínos fajta, inkább kellemes, mindketten gondolkoztunk. Ő fogalmam sincs, hogy min, de engem nem hagyott valami nyugton.
- Hol vannak a többiek? - törtem meg a csendet, egy kérdéssel, ami kizökkentette a gondolat menetei közül, és rám meredt. Valószínűleg megdöbbentette a kérdés, és láttam, hogy nem tudja hogyan kéne erre válaszolni. Biztosra veszem őt is nagyon megviselhette ez az időszak, úgy, ahogyan a többieket is.
Amikor már azt hittem, hogy nem fog választ adni, elnézést szerettem volna kérni a tapintatlanságomért, belekezdett. Egyenest a padlót bámulta, mintha odavetítette volna, amire éppen gondolt.
- Azt hiszem, hogy Liam elvette a volt barátnőjét.. Ez kicsit bonyolult sztori, már én sem tudom, hogy volt… Niall szerintem Írországban tengeti a napjait még mindig az igazit keresve… Nos, Zayn…Ő az, akiről az égvilágon semmit nem tudok... És van az apád, akiről mindent tudsz, és nos, itt vagyok én. Magamat, had ne kelljen jellemeznem… - próbált értelmes választ adni, de néhány mondatot, mintha nyitottan hagyott volna. Vagy nem volt kedve befejezni, vagy csak tényleg fogalma sem volt semmiről.
Közelebb kúsztam hozzá, és most - mint ahogyan nemrég ő is tette - én fordítottam magam felé. Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam.
Mintha kissé megleptem volna a tettemmel, de pillanatokon belül visszacsókolt. Nyelve felfedező útra indult a számban, olyan volt, mintha ezzel a csókkal akart volna elfelejteni valamit.
Elhúzódtam tőle, majd felálltam a kanapéról.
-  Ha nem haragszol, most elmennék megmosni az arcom… ha tudnám, merre van a fürdőszoba... - utaltam rá hogy adjon valami útbaigazítást.
-  Fel az emeletre, jobbra, harmadik ajtó. - mondta érzelemmentes arccal.
Felsétáltam az emeletre, majd ahogyan mondta, beléptem a harmadik ajtón.
- Ez valami luxusvilla?! - csúszott ki a számon, amint megláttam a hatalmas fürdőt. Egy nagy, tükör elé léptem, és elszörnyedtem a látványon. Nem ugyanaz a lány nézett vissza, mint aki pár órával ez előtt. Megnyitottam a csapot, és bevizeztem a kezemet, majd felvittem az arcomra a hideg vizet. Próbáltam lemosni amennyire tudtam. De mintha nem a sminket akartam volna eltüntetni, inkább az arcomat. Magamat.
Visszatartani a könnyeket, és mosolyogva kisétálni volt a legnehezebb dolog. Visszamentem a nappaliba, ahol Harry a TV-t nézte. Leültem mellé a kanapéra. Valami régi film mehetett, de nem nagyon érdekelt. De ahogy elnéztem Harry se azért nézte a tévét, mert érdekelte az adás. Inkább próbált valamire koncentrálni. Mindenre, csak ne a gondolataira.
Kellemes, meleg kezeket éreztem az enyéimen, összekulcsoltuk őket. Ránéztem, és csak arra tudtam gondolni, hogy ezentúl a közelében szeretnék lenni. Érinteni akarom, ölelni, csókolni…
- Harry… én azt hiszem, hogy… Talán érzek valamit irántad. Még ezek után is, hogy tönkretettem az életeteket. – nevettem fel kínosan.
- Először is, semmit nem tettél tönkre! Nem a te hibád volt, hogy szétment a banda. Egyébként sem voltunk már annyira oda ezért a tinifiú-banda dologért. Volt egy szerződés, ami még 2016-ig egyben tartott volna minket de, szerintem ismered apádat. Eléggé erősködött, hogy bontsák fel a szerződést, mert ő biztos nem fogja a világot járni, amíg a barátnője egyedül van otthon, miközben a gyerekét hordozza. Szóval, ez csak hozzásegített, hogy legyen egy ürügy, ami miatt szétmentünk. Az igazi okokra meg már nem is igazán emlékszem… De hagyjuk is ezt a témát, ezen ne emészd magad. Ami pedig a mondatod első felét illeti… Tényleg? – kicsit könnyes lett a szemem, mert tényleg szerette volna velem elhitetni, hogy nem miattam történt minden, nem én voltam az, aki elrontotta az életüket de, mintha még mindig lett volna valami, amit nem akar elmondani nekem.
- Igen, tényleg. Azt gondolom, hogy ennyire furcsa randim még nem volt, de nem is az a lényeg. – mosolyogtam, és időközben szétválasztott kezeinket ismét összekulcsoltam. – Eddig még sosem tetszett ennyire egy srác… - elgondolkoztam, majd felkuncogtam – férfi, akit pár napja ismerek. Valami arra késztet, hogy veled akarjak lenni a napom 24 órájában. Nem tudom mi ez, de máshogy nem tudom elmondani, mit érzek. – Harry szélesen elmosolyodott, majd magához húzott. Azt hittem, hogy meg akar csókolni, de e helyett magához szorított és megölelt.
- Soha sem foglak elengedni. – mondta, én pedig beletemetkeztem a vállába.
- Ha akarod, a tied leszek. – suttogtam a fülébe. Éreztem, hogy elmosolyodik, majd elengedett, de csak annyira, hogy magához tudjon húzni egy csókra.
Pár perccel később a hátamon feküdtem a kanapén, Harry pedig felettem támaszkodva csókolta a nyakamat. A pillanat annyira tökéletes volt. De, mint mindig ilyenkor közbe kellett jönnie valaminek. A telefonom elkezdett csipogni. Harry mit sem törődve folytatta, amit elkezdett, de engem nem hagyott nyugodni, kíváncsi voltam.
- Csak egy perc. – mondtam, majd magamhoz húztam egy rövid csókra, és kimásztam alóla, majd megkerestem a telefonomat. Feloldás után megláttam, hogy valaki SMS-t írt nekem. Reméltem, hogy barátnőm, Cassy az, de helyette anya neve világított a képernyőn.
Anya: Csak gondoltam írok, hogy apád úton van Harryhez…

Novella: One Less Lonely Girl

Sziasztok!
Szóval, mint a címben is láttátok, nem új fejezettel jelentkezem. (Viszont készülőben van, hamarosan publikálva is lesz, ha minden igaz.)
Ebben a bejegyzésben szeretnék boldog születésnapot kívánni, egyik legjobb barátnőmnek Cinti-nek!♥
Nem húzom tovább az időt, jöjjön életem első Justin Bieber novellája :D

One Less Lonely Girl

Írta: Ördög Cintia
Dátum: 2013.10.10.
Megjegyzés:
Nagyon boldog szülinapot,
xx, Cinti ♥

(Katt a képre a zenéért)

Egy átlagos napnak indult. Ja, nem! Mert ma van a születésnapom… Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem ez a nap ugyanolyan, mint a többi. Annyi különbséggel, hogy néha csodálkozom, ha nem felejti el valaki a születésem napját, és esetleg kapok egy üdvözlőkártyát, ami néha „Gratulálunk a kisbabához” mondatot ír… Rendben…

Felkeltem az ágyamból, majd belebújtam a rózsaszín szőrmókos papucsomba. Magamra vettem a szintén rózsaszín köntösömet, majd kiballagtam a ház elé, egyenesen a postaládához. Kiemeltem belőle a leveleket. Számla, számla, üdvözlőlap, számla, üdvözlőlap, Justin Bieber koncertjegy, számla… várjunk csak!? Justin Bieber koncertjegyek?!

Nagyra nyitott szemekkel figyeltem a kezemben tartott koncertjegyeket. Körülnéztem, hogy nem-e valamilyen átverés show-ba kerültem, de a közelben egy lélek sem volt. Még a madarak se csiripeltek, és a szomszéd néni nem kiabált a kutyájával, hogy menjen dolgozni…

Annyira megörültem, hogy elejtettem a számlákat, majd táncolni kezdtem a járda szélén a rózsaszín kis papucsomban és köntösömben. Elég viccesen nézhettem ki, de abban a pillanatban nem érdekelt. Semmi nem érdekelt. Na, jó, talán az, hogy ki küldhette.

Megnéztem, nem-e keveredett a többi számla, üdvözlőlap közé, de sehol nem találtam se címet, se semmit, ami arra utalt volna, hogy ki volt ez a roppant kedves személy, aki meglepett életem legjobb ajándékával. Feleszméltem, majd összeszedtem a leejtett papírokat és visszatettem őket a postaládába, a jegyekkel együtt pedig visszaszaladtam a házba. 

Leültem a kanapéra, majd tanulmányozni kezdtem az ajándékomat. Justin Bieber, Paris, 13.10.11. De hisz ez ma van! A születésnapomkor! Nem létezik, hogy ennyi jó dolog történjen egy és ugyanazon napon! 

Csöngetés hallatszott, majd felpattantam a jegyet szorongatva. Ajtót nyitottam. 

- Minewalley kisasszony? – kérdezte a kiszállító srác.

- Öhm… igen? – vágtam egy fura mosolyt.

- Ez a küldemény önnek érkezett. Kérem, itt írja alá! – adott a kezembe egy lapot, meg egy tollat. Teljesítettem a kérését, majd átadta a csomagot. Bementem a házba, és ismét a szófára ültem.

Kibontottam a dobozt. – Na, jó, ez már biztos, hogy nem a valóság! – kiáltottam el magam, mikor megláttam a világ legszebb ruháját! Egy halvány rózsaszín topp, és egy „galaxis” rövidnadrág. Egyszerűen imádtam! Ez a nap már nem lehetett jobb!

Körülbelül este 7 óra lehetett, amikor elkészültem. A tükör előtt állva mértem végig magamat. Nem voltam kisminkelve, vagyis csak az alap, szempillaspirál, ami kiemelte a kékes-zöld szemeimet. A hajam kényelmesen hullott a vállamra, és a ruhám valami fantasztikus volt!

Készen álltam a koncertre.

***

Odaértem a koncert helyszínére. Amikor azt gondoltam, hogy sokan lesznek, közel sem gondoltam, hogy ennyire nagy tömeg gyűlik össze. Voltak lányok, akiknek nem volt jegyük, ezért csak álltak és nézték, ahogyan mások boldogan bemasíroznak a kijelölt helyeikre. Kissé rosszul éreztem magam. Ugyanakkor nagy mázlista voltam. 

Körülbelül fél óra múlva már a helyemen voltam. Állnom kellett, azt hiszem a 10. sorba várakozhattam, hogy elkezdődjön a koncert, és lássam kedvenc énekesemet. 

- Hé, London! – Hirtelen minden elsötétült, és csak egy személyre világítottak a reflektorfények. Justinra. Azt hittem elsírom magam! Akkor, ott először láttam élőben, és ez annyira megható volt… Még akkor is, ha több száz méterre lehettem tőle. A többi lány mellettem sikított, vagy kamerázott. Én valahogy nem tudtam arra gondolni, hogy felvegyem ezt az egészet. Át akartam élni.

Egy óra múlva elérkezett az utolsó dal, ami nem más volt, mint a One Less Lonely Girl. Mennyit álmodoztam róla, hogy egyszer én leszek az a szerencsés lány, akit felhív a színpadra, és szerenádot ad neki.

Valaki a tömegben megbiccentette a vállam. Hátrafordultam, majd egy ismeretlen nő kérte, hogy kövessem. Először vonakodtam, amit észre is vett, de aztán megnyugtatott, hogy semmi baj nem lesz, sőt! 

Szóval követtem a hölgyet. Kezdett világos lenni, hova vezetett. Lassan már a sírás határán álltam, amikor inkább visszatartottam, és vettem egy mély levegőt. Egyenesen a színpad feljárójához vezetett, majd bíztatott, hogy menjek csak föl. A lábam remegett, a szívem ezerrel zakatolt. Már tényleg azt hittem, hogy nem lehetne jobb a szülinapom. Pedig ez is csak egy átlagos napnak indult. 

Kimentem a színpadra, ahol szembe találtam magam Justinnal. Ott állt előttem teljes életnagyságban. Sosem éreztem magam ennyire idegesnek, de boldognak egyszerre. Egy székhez vezetett, ahova leültem. Levakarhatatlan mosoly ült az arcomra, és a tömeg felé néztem. A lányok fele mondhatom nem szép jelzőkkel illetett, de nem törődtem velük. Kit foglalkoztatna az utálók szavai, amikor ebben az élményben lehet részem?

Justin visszajött egy hatalmas csokor virággal és, amire minden Belieber lány vágyik, azzal a gyönyörű fejpánttal. Felhelyezte rám, majd egy puszit nyomott az arcomra. A bőröm bizsergett, miután folytatta a dalt, és visszatért a színpad egyik sarkába. 

Életem legszebb szülinapja volt…

***

Álmosan ébredtem az ágyamban. Felkeltem és kómásan körbenéztem. A szobámban voltam, minden a legnagyobb rendben volt. Egy valami kivételével.

- Ez… csak egy álom volt? – kérdeztem magamtól, majd már majdnem kezdtem beletörődni a szomorú valóságba, amikor az éjjeliszekrényemre tekintettem, ahol egy hatalmas váza rózsa, mellette egy virágfüzér díszelgett. Elmosolyodtam.

- A legszebb szülinap a világon.

U.I.: Remélem tetszett, Cinti! És remélem a többi olvasónak is tetszett. Ha gondoljátok írhattok komit is, szeretem tudni a véleményeteket. Have a good day, and Happy Birthday again, Cinti♥

#AuthorNote5

Sziasztok! Na szóval van pár bejelenteni valóm :D
Kezdjük is az elején.
Ugye volt ez a szavazás a blog sorsáról. Köszönöm a kedves szavakat, és vélemények, de a blogot egyébként sem zártam volna be, 6 ember sajnálatára :D

Köszönöm szépen a :

• 151 rendszerest♥
• 115 feliratkozót Bloglovin'-on♥
• A több mint 28,000 oldalmegtekintést.
• És köszönöm azoknak is, akik szavaztak :)

BEJELENTENI VALÓ ÍRD KOMIBA HA JÓ ÖTLET KÉRLEK!!!!!!!

Ennyi lenne, és akkor még egyszer köszönöm, és írjatok.!♥
P.S.: Az új rész készülőbe ;) ♥

xx,

Cece S.T.

Chapter 08.

Úristen!!! Baromira sajnálom, hogy ennyi ideig halogattam ezt a részt. De tényleg, nagyon. 

És még ráadásul rövid is lett... tapsot nem kérek.

Szóval, azért jó olvasást, és, ha már elolvastad hagyj nyomot magad után, kérlek. 

xx,

Cece S.T.

The Film

Körülbelül egy óra kocsikázás, egy óra nyavalygás - Hová megyünk? - után rájöttem, hogy kicsit másra számítottam.

Mikor kiszálltunk a hatalmas Range Rover-ből, egy még nagyobb ház álldogált előttem.

- Kicsit másra számítottál, nemde? - mért végig, majd átkulcsolta ujjainkat, és egészen az ajtóig így sétáltunk. Miközben keze, kezemhez ért, furcsa bizsergés fogott el. Minden nap szeretném érinteni.

- A francba. - szitkozódott, majd mikor megkérdeztem volna, mi a gond, már meg is adta a választ. - A kocsiban hagytam a lakáskulcsot. - mondta, majd visszaigyekezett az autóhoz, én pedig végignéztem egyre távolodó alakján. Egy sima kék kockás ing volt rajta, fekete póló, és sötét farmer. Mikor jobban megnéztem észrevettem, hogy barna cipője magasított sarkú, mire felnevettem. Egyébként is magasabb, szinte mindenkinél, nem értem miért ilyeneket hord.

Amíg ezen a felettébb fontos dolgon gondolkoztam, már vissza is ért, és egy kis csörömpölés után már nyílt is az ajtó. Beléptünk Harry házába, úriember módjára kinyitotta előttem az ajtót, majd be is csukta. 

- És, mit terveztél? - kérdeztem. Egymással szemben álltunk, és egymás szemébe néztünk. Annyira gyönyörű szemei vannak. 

- Gondoltam nézhetnénk filmet. Vagy ilyesmi. - vonta meg a vállait, majd elindult beljebb, követtem. 

- Fogadjunk nem is terveztél semmit. - tettem a csípőmre a kezeim. 

- Ne! Így olyan vagy, mint anyám. - nézett rá ijedten.

- Na ne, én nézek ki úgy, mint az anyád, amikor az apám lehetnél!? - nevettem, majd végül ő is rákezdett. Mondjuk idő közben rájöttem, hogy annyira nem is vicces a dolog. 

Leültem a kanapéra, majd ő is mellém. Néma csöndben voltunk óráknak tűnő percekig, majd hirtelen felállt.

- Tudod mit? Csinálok popcornt, addig válassz filmet. Ott vannak. - mutatott a tv melletti hatalmas polcra, majd el is ment. Még midig a kanapén ültem, és levettem a magassarkúmat. A nőies cipőt méregettem. Ez anya magassarkúja... Újra lejátszódott a fejemben a házunk előtt váltott társalgásunk. 

Megráztam a fejemet. Ezen nem most fogok gondolkozni. Most nem.

Felálltam, majd kellemes érzés fogott el, mikor a talpam a puha szőnyeget érintette. Végighúztam rajta a lábamat, míg odaértem a polchoz. Fogalmam sem volt, hogy mit nézhetnénk. Semmi se tudna rávenni, hogy romantikus filmet nézzek, még akkor se, ha ez egy randi. 

Ahogy a filmek között keresgéltem, megakadt a szemem egy cím nélküli tokon. Kivettem a DVD-t, majd a lejátszóba helyeztem. Elindult egy felvétel. Mély, angol akcentus ütötte meg a fülemet, és kis kori képek váltogatták egymást. Hirtelen azon kaptam magam, hogy leragadtam a tévé előtt. Nem vettem a fáradságot, hogy visszaüljek a kanapéra, térdelve, a lábfejemen ülve bámultam a filmet. 

- Nem tudom, hogy szereted-e a sajtosa... oh, mit nézünk? - hallottam Harry hangját, de túlságosan is lekötött amit néztem.

- Ó, szóval megtaláltad...